évértékelés

legszebb időszak: október vége

legrosszabb időszak: január vége, február eleje

az év embere: B. N.

az év barátja: B. N., H. N.

az év könyve: Torey Hayden: Egy gyerek

az év tanára: R. Á.

az év legviccesebb embere: B. D.

az év kellemes csalódásait okozók: B. D., B. D.

az év legegoistább embere: K. K.

az év dalai: Quimby: Leszek ma én a tied, 30y: jó január hercege

az év versenye: Kazinczy verseny

az év verse: Szabó T. Anna: Sajtó

az év helyszíne: Párizs <3

az év legkülönlegesebb embere: T. E.

az év leginkább hiányzó embere: K. G. S., Cs. T.

az év legjobb bulija: Lola bulija

az év félelme: sok volt.

az év színházi előadása: Csókol anyád

az év filme: Éjfélkor Párizsban

az év legfinomabb kajája: Hegyi Barbara-féle gyümölcsös hús

az év legfinomabb itala: mentás sufni limonádé

az év legokosabb embere: T. Z.

az év legszebb csaja: H. Cs.

az év legszebb sráca: höjhöj. napersze. :D ilyen díjat idén nem osztok

az év maga: jobb volt mint a tavalyi. változást hozó, de jó. mások a szempontok. és irány vissza Párizsba, mert megszakad a szívem...

Szabó T. Anna: Sajtó

SAJTÓ

Szabó T. Anna

Mi csak szorongunk, veszélyt érzünk kint-bent,
de szépen élünk: képen látunk mindent.
Mi éppen élünk, nem is élünk tényleg:
csak azok élnek, akik írva élnek.
Csak ők, kiket az Írás kőbe vésett.
Mi sodródunk, nem értjük az egészet –
de története van minden papírnak.
Annak van sorsa csak, akinek írnak.

Más eljátssza, mit véletlene ráoszt.
Hogy megszoktuk már az otthonos káoszt!
A híradóban egyfolytában ölnek,
a filmcsillagok fényben tündökölnek,
a reklám csupa mennyei ígéret,
csak kívánd meg, és megkapod, ha kéred,
a kripta falát lefestik, ha nyirkos,
a krimiben megbűnhődik a gyilkos.

A kisgyerekre ráesett a sírkő.
A terhes nőt elgázolta az autó.
A háború, a földrengés, a tűzvész.
Egy szökőár, és nyolcszázezer elvész.
Versenyt tarol a tűz, az ég, az ember,
ez késsel döf, az meg lesújt és rombol.
Miért hagy ennyi szörnyűséget Isten?
Hogy megírhassák azután a Blikkben.

A balvégzetről bugyborog a bulvár.
Kitapogatja odalent a búvár,
mit lenn az éhes, síkos fogú hal lát:
a ronggyá ázott, puffadt hasú hullát,
mi két hónapja szép mosolyú lány volt,
még vadul csókolt, még vadabbul táncolt,
de a korláton magát átvetette,
és összecsapott a hullám felette.

Már ismerjük mind, arcról, névről, képről,
a család semmit nem ért az egészből,
de róluk beszél boltos, fodrász, taxis,
a riporter szól: mitől olyan faksznis?
Ha ölsz vagy halsz, a fél világ hall rólad,
és rejtegetett titkaidra rálát,
s hogy szétszedhessen téged minél jobban,
a képed nézi tévében és lapban.

A gyilkost, aki kiflit eszik tejjel,
a csecsemőt, akit kidobnak éjjel,
az őrt, aki üt, és azután kérdez,
a haldoklót, ki mindent összevérez,
a celebet, ki azt hiszi, hogy sármőr,
a politikust, aki tiszta sár már –
a szokott műsor, híg, érzelmes esztrád –
szakadt a függöny, síkosak a deszkák.

Mégis: az élet mítosz és legenda.
Van áldozat, és gyilkos, és gyehenna.
Mint zsákba, egymás vaksorsába varrva
elásatnak az újságlap-avarba –
ez marad róluk az utolsó írás.
A földből hosszan felhallszik a sírás.

Ki beszél értük? Ki hallja meg őket?
Ki vigasztal meg árvákat, szülőket?
Ki érti meg a sorsukat? Akad, ki
képes a sárból sírkövet faragni?
Nem. Az embernek sziklahite nincsen.
Ő cikket ír csak – sorsot írjon Isten.

szerelmem Párizs, ájájájáj.

Hát odamentem. És ahogy kellett, annak rendje és módja szerint bele is szerettem. Eiffel tornyostul és bagett morzsástul, a hétköznapi, a fennkölt, ünnepi oldalába, a napsütéses reggeli és az esős, néhol zuhogós estékbe. Komolyan, mintha a felhőkből egyszerre ömlene a művészi ihlet, az édes-mézes romantika, a kulturális kielégültség érzése. Kezdve a Louvre-tól, a Montmartre-on át, egészen egy hajókázásig a Szajnán: ESŐBEN. :D A Disneyland meg valami csoda, így 14 évesen is teljesen elvarázsolt az a 9 óra amit benn töltöttünk. Benne voltam a mesében, elhittem, hogy én vagyok Mickey egér, és mámoros boldogság töltött el, hogy fényképezkedhettem a kalapossal. Hozzá kell tennem, hogy az igazi, párizsi művészhangulatot a Montmartre adta át számomra. A karikaturisták, az utcazenészek, a végtelenbe áramló cigarettafüstök, ááááááááá. Nem is értem, hogyha létezik Párizs, hogy képes valaki máshol élni. Én is majd belepusztulok, hogy haza kellett jönnöm. És biztos vagyok benne, hogy visszatérek. És ott maradok... Egy időre. Aztán az is érdekes volt, hogy ma megnéztem a cinemában a Nikivel az Éjfélkor Párizsban című filmet, és kevés hiányzott a zokogáshoz. Viszont látni a helyeket, azokat az utcaköveket, amiken mi is jártunk. Újra felbukkantak a felszínre az emlékek. Persze Párizsban mindenki másképp viselkedett. Őszinték voltak az emberek. Elhangzottak olyan szavak, mondatok, gondolatok, amiket itthon valahogy képtelenek megismételni. Ami ott történt, azt hiszem sajnos ott is maradt...
Nem tudom, hogy írjak-e másról is. Nem tudom, hogy van- értelme, mert, ha olvasod a blogot akkor azért nincs értelme és ugyanakkor mégis van, ha meg nem, akkor van, de mindemellett rettentő felesleges. Egyébként te miért zártad be a sajátod? Mert azért ez mégis furcsa, titkon reméltem, hogy így a távolból azért nyomon tudom követni, hogy mi történik veled, értesülök róla, hogy még élsz, nincs semmi komoly bajod, mert bajod azért általában szokott lenni, csak nem mindig komoly. És tulajdonképpen azt sem tudom, hogy hiányzol-e. Olykor, ha eszembe jutsz, érzem, hogy jobb így, könnyebb így, hogy kiléptél az életemből, sok minden egyszerűbb így, megszabadultam sok kérdéstől, amire mai napig se lelném a választ. De azért mégis, ha megmarad a gondolat, kicsit továbbfűzve, esetleg kicsit régebbi naplójegyzeteim fellapozom, ott vannak a könnyektől rongyosodott oldalak, és az elmosódott toll, az a rengeteg írás rólad, hogy mi vagy te nekem. Hogy mi vagy mindörökre. Akkor úgy gombóc lesz a torkomban, feltépődnek a sebek, és fel-fellebbennek az emlékek, mert csak az van, múltunk az rengeteg, de jelenünk nincs, a kérdés, hogy jövőnk van-e. Gondolom nincs. Az a helyzet, hogy a múlt mindig sokkal szebbnek tűnik, mert az a rohadt emberi elme. Nehéz a voltnál szebb vant alkotni. Ezért kell elhajítani a p.csába a múltat. De mindegy is. Az egyezség az egyezség. Nem lesz itt semmilyen jövő. Azért, ha ezt olvasod, csinálj úgy, hogy érezzem, hogy élsz. Köszönöm. http://www.youtube.com/watch?v=P_ZpTXxxKrY

ágyéktól szívig

Azon gondolkodott, hogy mi lett volna belőle
ha nem hátra indul el hanem, hanem előre
és hogyha számolni vissza, visszafele kezd el
nem hárommal végez hanem, hanem az eggyel
az eggyel

mert nem a válaszok nőnek, nőnek meg olyan nagyon
hanem az élet lesz egyre, egyre nagyobb vadon
és hogy egy másikba kéne, kéne most átmenni
fűbe kapaszkodva, vagy fával átevezni
átevezni

verjünk egy sátrat le a ház mögött a telken
tudod sokan leszünk ott, de még mindig többen szemben
lányok összebújunk, ahhoz ágyba illik menni
és a paplan alatt kéne, kéne elővenni
elővenni

róka

kihányni ami benned van. kihányni és abból szép képet festeni a betonra, tájképet, vagy valami a portrét, a fiúét aki a buszmegállóban állt ma reggel és a tarkóját vakargatta. Dohányzott, de tulajdonképpen nem volt ez probléma, áradt a meleg abból a szálból. Vagy a falra festeni. Egy freskót, vagy graffitit, ami jobban megy a személyiségedhez. A lényeg, hogy a te hányásod legyen, véletlenül se másé. Ha máséba beletenyerelsz és abból próbálsz alkotni, az nem hiteles. Gyakorlatilag erre van kitalálva a más tollával ékeskedik című szólás-mondás. Szóval, azok az emberek akiket ismerek és megpróbálták ezt, azok azok, akik, mindig keresnek valamit, de sosem lelnek. Ha tényleg szépen tudsz festeni vele, akár lehet is belőled olyan ember, aki ismeri talán magát. Végtére is, jobb, mint benne fetrengeni...

happy|lustig|heureuse|felice|שמח

péntek van.

ha péntek akkor lustaság. jó zenék, finom kaja, családi idill, béke, apu, anyu, esti film, hajnalaig olvasás, másnap délig alvás, újratöltődés, gitározás, telefon Nonóval. és hát minek ragozni, boldog vagyok. <3

http://www.youtube.com/watch?v=DCUbEd764Pw

Adjuk meg a módját, vagy mi?

Ha éhes vagy, akkor egyél... Mondjuk pizzát, spagettit, mekis kaját, fagyit, csokit, melegszendvicset (de szigorúan olyat, amilyet a Janus büféjébe árulnak) vagy bármi olyasmit, ami lehetőség szerint rombolja a szervezeted és hizlal. Mert ugye... Adjuk meg a módját... Vagy mi?..
Ha szomjas vagy... Igyál? Mondjuk igyál. Nem vagyok kocsmáros, akit megbüntetnek azért, mert kiadjak az ovis bandának az alkoholt. Szóval én nem vonom meg tőled. Kár lenne ájtatos arccal tagadni, hogy az alkohol nem esik olyan jól egy 17 évesnek, mint egy 18 esztendősnek. Igyál. Még. Még. Hányjál. Másnap ígérd meg, hogy soha többé nem iszol. Jövő hétvégén megint rúgj be... Az effajta különös ritmusától szép az élet. Inni jó. Senki nem mondta, hogy jót is tesz. De jó. A hányás meg a szertartás része. De felőlem mehet a cola is, vagy a tejcsi cumisüvegből. Csak gondoltam, ha már az ivásról van szó. Adjuk meg a módját vagy mi?...

Ha csönd van... Énekelj. Hogy mit... Végtelen sora lenne ötleteimnek... De a csöndet mondjuk legjobb úgy megtörni, hogy avval együtt a falat is megrepeszted... Dőljön a szekrény, rezegjen a plafon, üvöltsön Brian Johnson, vagy aki tetszik, és üvölts te is, rázd a nagy hajad (ha van olyan) ha nincs akkor ne... Léggitározz, vagy sima gitározz, sikíts, és mutass metálvillát a szomszédnak, ha átkopog, hogy mi ez az istentelen zaj.

Ha zaj van... Bújj el. Messze... Fuss ki innen. Mert én mondom, hogy mikor te csöndre vágysz, akkor én zajra, ha te éhes vagy én szomjas... Sosem passzoltunk össze. Szóval egyszerűen csak szökj el. Ne mondd meg senkinek. Látogass el a senki szigetére, építs szalmából kártyavárat, és fújj színes légbuborékokat vágyaidból, rajzold homokba álmaid, és felejts el beszélni... Vagy egyszerűen csak csatlakozz a karthauzi szerzetesrendhez... (némasági fogadalmuk van) Ha már csend, akkor ugye.... Pszt!
Ha már okos szeretnél lenni. Olvass, vagy tanulj... A folyóson ütközz bele a matematika tanárba, miközben a négyjegyű függvénytáblázatot bújod. Út, idő, elmozdulás, pálya, sebesség, gyorsulás, egyenletes körmozgás és efféle szitokszavakkal dobálózz. Olvass... Bármit, először mondjuk, a "Peti már ismeri a c betűt", vagy aztán mondjuk következhet a Bűn és bűnhődés. Fontos dolog, hogy széleskörűen légy tájékozott. Legyél irtómód sznob. Mindig hegyezd ki a ceruzáid, és a szivárvány színei szerint rakd sorba a tolltartódban. Nincsenek színes ceruzáid? Áh. Amatőr. Elástad magad. Legyen körződ, amivel megbököd a padtársad, ha lesni próbál rólad. Ha már okosság, akkor ugye négyig nyitva van a könyvtár?
Ha szép szeretnél lenni. Mondjuk á f....ság. Ma már más a szép. Mármint nem akarok paraszt lenni, de ááá. Nem írhatom le ide erről a véleményem, mert akkor egy észosztó bejegyzés lenne, ez pedig egy másik jellegű. Na majd máskor. Ha szép akarsz lenni, vegyél egy futópadot és egy alapozót, használatukat váltogasd ötpercenként. Legyen dinnyeízű rágód. Na nekem ezekből egyik sincs. Mert szarok rá. De például a Peti már ismeri a c betűt című könyvet sem olvastam... Nem is vagyok ember... Ez van.
Ha egyedül akarsz lenni, akkor mondjuk vacsorázz be egy kiló hagymát. Garantált, hogy lesz egy 50 méteres körzetnyi szabad teret. Lila hagymát. Mert ugye... Adjuk meg a módját.

Ha társaságra vágysz. Keresd meg. Mondd meg neki, hogy... Vagy mutogasd el... Énekeld el... Fingd el cisz-mollban. Vagy ahogy tudod. Testbeszéd. Sikíts... Magyar, német, angol... Az egyiket csak érti. Francia szóbajöhet még. Szanszkrittel, mehetsz a ..ba, de, ha megfelelő a mimikád, akkor még az is elmegy. A körítés a lényeg. Ha egyedül vagy, tegyél ellene. Akarj már boldog lenni. Ne legyél már egy akkor mazochista, mint kortársaid zöme. Add meg a módját. Vagy fáradj bele. Szard le. Ha annyira akarják, akkor majd ők megtalálják a módját. Na gyerekek mi a helyes hozzáállás?

Egy félig lopott bejegyzés

Ne haragudj. De annyira megtetszett, hogy erről írtál, szóval, ha nem haragszol én is ezt a témát veszem górcső alá. Remélem létezik ez a kifejezés. Amúgy tetszik a sablonom? Mert szerintem baromi király. Szép a színe, meg Párizsos. :D Ajjajjj Párizs nemsokára látlak. Ha jók lesztek emberek, akkor hozok szuvenírt, ha nem akkor nem. Na kinek van szüksége egy Mona Lisa-s legyezőre?
Szóval a mai téma a vitázás. Az igazat megvallva nem vagyok az a túl elegáns vitázó. Mármint talán egykeségemből fakadóan, ritkán van olyan, hogy közösködöm valakivel, vagy, hogy kölcsönadom valamimet. Ahhoz már nagyon jóban kell lennünk. Aztán olyan meg szinte sosincs, hogy hagyom, hogy neked legyen igazad. Nem fér bele az önzőkamillaimázsba. Nos, ez olyankor vicces, mikor én is tisztában vagyok vele, hogy tévedtem, de, ha belekezd az ember egy vitába, akkor nincs megállás, nincs kiszállás, akkor harc van, és az egész átcsap színházba, mert teistudod énistudom, hogy nekedvanigazad, de én ezt nem hagyom, az utolsó leheletemig védem a legnagyobb kincsem, az igazságom. És mikor egy-egy kezdőbbel van dolgom, akkor haláljó érzés, hogy képes vagyok a hazugságot, becsomagolni olyan igazságmintás papírba, hogy ezzel át tudom ejteni. Nos, azért ebből kezdek kinőni, mármint igyekszem kinőni. Logikusan érvelni meg ilyenek, de annyira elfog a kísértés, hogy ebből valami harsány, olaszos színi előadást rendezzek, hogy áááá. Mindegy. Mint sok mindennek, ennek is az érzelmi része érdekel. Mi játszódik le benned, ha leesik, hogy én tudom jobban, ha becsaplak, hogyan tűröd el, hogy nem te nyertél egy szellemi párbajt, ami akár meg is lehetett bundázva. Valahogy nem olyan fontos az, hogy mit mondasz, ahhoz képest, hogy mit érzel. Hogy képes vagyok-e olyan otromba módon rádgörgetni az előtted ismeretlen igazságot, hogy könnyeket tudjak fakasztani, hogy látom az arcodon, hogy kábé úgy érzed magad, mint mikor az oviban megsúgták, hogy a gólyának ugyan semmi köze ahhoz, hogy te élsz, hagyd békébe, az amúgyis Afrikába ivott kókuszlevet, amikor te születtél. Némely ember elképesztően furcsa dolgokra képes azért, hogy védje azt az ártatlan általa alkotott valóságot. Na engem ez érdekel. Egyébként ritkán vitázom. Mert megszokták a körülöttem élők, hogy szinte mindent meg tudok erősíteni és mindent megcáfolni, mert tulajdonképpen erre bárki képes, ezt a végtelenségig lehet görgetni. Az nyer a vitában, aki később unja meg. És én nem szoktam megunni. De ne próbálj meg hülyének nézni, megalázni, véletlenül se ints le, mert azt én sem szoktam. És kicsit fura dolognak tartom. Mármint gorombának. Leinteni egyébként se ints. Azért ordítani tudok. Baromi hangosat. Ekkorát. Hülye szomszédkutya, nem kértem, hogy válaszolj is. :) És elárulom. Áh nem árulom el.

Nyomok.

Néha annyira ostoba vagyok. Mármint, ez egy blog. Itt névtelenül kiadhatnám a felgyülemlett gyűlöletem, haragom, örömem, hisztérikusságom, hirtelen támadt véleménynyilvánítási rohamom vagy bármily érzelmi megnyilvánulásom és olykor még elégedett is lehetek vele, mert nagyon néha, születik pár jó bejegyzés, ami kellemes érzést nyújt, hogy a lelki piszkaim legalább tudnak valami élményt is jelenteni nekem (az különösképpen nem érdekel, hogy neked is, mert vagy olvasod vagy nem már megmondtam párszor, hogy nem az olvasók miatt írok, nem is fogok soha, mert szerintem az nem helyes) ilyen irodalomtól azért elég távol álló, de annak látszani akaró sorokkal. És ez teljesen más, mintha egy barátomnak mondanám el. Mert az nem érti, és visszakérdez, sőt az is lehet, hogy nem ért egyet és elkezd vitázni, és eme felhevült lelkiállapotaimban azt nagyon nem tolerálom, és általában nyomdafestéket nemtűrő kifejezésekkel hallgattatom el a személyt. Aztán ez a blog meg olyan, hogy én megértem magam, azzal nincs probléma, ha te nem érted, nekem az sem az, max. kérdezel aztán vagy felelek vagy nem (bocsáss meg, ha bunkó vagyok. néha szoktam, most kifejezetten jól esik) Sőt a barátoknak sokszor nem csak ilyen praktikus okokból nem mondok el mindent, van, hogy pont velük kapcsolatosak a szívemből kibuggyanó bomlástermékek és ide le tudnám írni... HA! (és tádá itt jön az ostobaság) le tudnám írni, ha nem adtam volna meg drága jó barátaimnak a blog címét, akik közül egynéhányan úgy olvassák otromba, panaszkodó soraim, hogyha kötelező olvasmány lenne, akkor jelesre vizsgáznának. Mindegy ezen nincs mit aggódni már. Ez van. Kitiltani innen nem lehet senkit. Áh mindegy. Eltelt két év. És mindig ilyenkor jövök rá, hogy minden mennyire más lett azóta a világban. Semmi érzékenység, semmi érdeklődés. A gyerekek szemében, a legtöbb gyerek szeméből süt a közöny. Amit a lehető legjobban utálok. Ez ellen harcolok. Aztán lehet, hogy én vagyok érzelgős, vagy csak a szépre emlékezek, és két éve alig volt más egy tábor, mint most. Áhh, mit tudom én. Minden más lett. Belémépült, beléjük épültem. Már amennyire lehetséges. És azóta viselem a nyomokat. Nem normális dolog két év után bőgni, egy bokor láttán, ahol közösen beszélgettünk talán az ADOK CSOKIT nevezetű ominózus szituációról. Nem normális görnyedten róni a folyosókat és hallgatni a falakat, amik őrzik az emléket. És fene egye meg azt a kitűnő memóriámat. Fujj. Gyűlöletes. Viselem a nyomokat. Azért sírok. Azért más ez. Rájöttem erre, hogy miért más, mint bármi más. Egymásba másztunk egy pillanat alatt, feldúltuk, felforgattuk és ami a legfontosabb ÁTRENDEZTÜK egymás lelkét, hogy mi is kényelmesen elférjünk benne, igazi kis luxuslakosztályt lehetett kialkudni egyes szívekben. Aztán mégse maradt pénz a szobára? Vagy a rezsire? A szoba ott áll még, és kong az ürességtől. És fáj. Mert még senki nem jött átrendezni újból, beköltözni sem akartak. A régi lakók jöttek volna, csakhát kifogyott a pénz a tárcából. Ezért van az is, hogy bármennyire is tudnék néha haragudni, valahogy az nem jön őszintén, mert, ha haragszom, tudom, hogy nem akarnak visszajönni a szobájukba és én azt akarom, hogy jöjjenek. És zokogok. Mert átrendeztek. És a mondataimban, a mozdulataimban a szokásaimban benne vannak már ők. És ezt mások nem szokták. Mondhatnám, hogy kezdjük újra, ezt akarom igazából. Akár ingyen is jöhettek. Mitbánomén. Mégis olyan hullaszaga van az egésznek. És á. Nem írhatom le szó szerint ami bánt, mert olvassák. olvassák. mit olvassátok? ahj. jövök evvel a béna albérletes meg hoteles metaforával. ócska. ünnepeljünk. hisz két évesek vagyunk. süssünk süteményt, gyújtsunk gyertyát. és lássuk egymás szemébe, hogy tökre jól elvagyok ám nélküled is, de amúgy beledöglök, mert nem vagy velem. na ja kábé így áll a helyzet. nem szerelem. dehogy szerelem. több, mint szerelem. ez a többől eggyévállás. ezek nyomok. lehet, hogy nem írok rátok facebookon, lehet, hogy üres, semmitmondó pletykákról fecsegek, ha felhívtok, lehet, hogy nem tudnék mit mondani, ha előttem állnátok, és mégis rettenetesen csíp. a nyom. a nyomok. mert én már nemcsak én vagyok. hanem te meg te meg te meg te.

buta és csúnya

belépett a szobába. nem ok nélkül. abba a szobába, amit 17 éve látott utoljára. a helyiség sok átbulizott éjszaka, olvasással töltött hosszú órák, néhai leckeírások emlékeit őrzi. bepillantott a kukába. egy csokipapír. lejárt szavatosság. szintén 17 éve. csak kicsit hátborzongató. angol házi a fekete íróasztal alatt. Sarah sat in the garden. Sarah. minden háziba, dolgozatba, órai feladatba ezt a nevet írta. hogy miért? 12 évesen olvasott egy könyvet, az volt a címe: Télen is fagylalt. a főszereplő Sarah volt. a szerelme. sosem talált magának tökéletes nőt. tán mert tökéletes nincs is. de az irodalom az ilyesmivel nem törődve sorozatosan hoz létre tökéletes figurákat, s számára Sarah volt a legtökéletesebb. nem azért mert szép volt. az írónő hangsúlyozta többször is, hogy metszőfogai elálltak, de ő elszántan küzdött a szabályozó ellen. ráadásul a szerző többször illette a "kocsonyásseggű" jelzővel a lányt. ami azért irodalmi körökben a durva kifejezések közé tartozik. de ez neki mit sem számított. eldöntötte, hogy Sarah ÍGY tökéletes. ettől Sarah. ettől az ő Sarah-ja. félredobta az angol leckét. gondolataiba merült. szerinte egyébként is van abba valami undorító mikor egy nő szép. mikor egymással harmóniában domborodik ki a kebel és a fenék, ezzel egy nyolcast alakítva a felsőtesten, melynek a lapos has környékén van valahol a metszete. és az is valahogyan elviselhetetlenül visszataszító tud lenni számára, ahogy a borostyán árnyalatú, csillogó haj a vállára omlik valakinek. mondjuk az okos nő sem ideális. fizikai fájdalom végighallgatni a parlamenti közvetítésen az okos nőket, ahogy előállnak az újabb és újabb remek ötleteikkel és arra várnak, hogy mindenki besz*rjon a gatyájába az ámulattól. az okos nők elvárják, hogy pálmaágakkal legyezzük őket. az okos nők kitalálják a gondolataid. sokszor a buták is, de őket könnyebb elbizonytalanítani. tudta. a húga is okos volt. sajnos. az okos nő veszélyes. képes egy világot romba dönteni. csak mert okos. Sarah csúnya volt és buta. pont ezért volt ennek a férfinak tökéletes. ennek a férfinak aki máskülönben teljesen átlagos volt. dohányzott, Stephen Kinget és Robin Cookot olvasott, ha felhozták neki Jane Austent, akkor elhányta magát, imádta a bolognait meg a rolling stones-t, hetente kétszer maszturbált, szerdán és szombaton fél tizenegykor. egy irodában dolgozott, és felhívta a szüleit minden hétvégén, akik minden erejükkel próbálták összehozni egy csinos és művelt nővel. csinos és művelt. szitokszavak e férfi szótárában. havonta egyszer berúgott. imádott berúgni. imádott horgászni. tehát teljesen átlagos volt. kivéve, hogy utálta a nőket, urambocsá' az okos és szép nőket, oh, ha ez a két tulajdonság egyesült valakiben azt egyenesen le tudta volna lőni. és utálta a mocskos magazinokat. felállt. odasietett az ősrégi lejátszójához. elindította ami benne volt. Beatles. hm. érdemes volt hazalátogatni.

a borotvaügy

Na igen. Megoldódott számomra a rejtély, hogy mire valóak a női borotvák. Mert ugyebár az mindenki számára egyértelmű, hogy szőrtelenítésre abszolúte alkalmatlanok. De valamire nyilvánvalóan jók, hisz kevés olyan dolog van ami semmire sem jó. Mondjuk nem hiszek azokban a közhelyekben, hogy a rosszból is lehet tanulni, mert, ha valami szar, akkor ki akar neki állni ebből még levonni a tanulságokat. De például, ha van egy lyukas szemeteskukád, amibe nem tudsz szemetet rakni, mivel lyukas, akkor használhatod dobnak, egy pénztelen, kezdő zenekarban, garázsban próbálni, fűzfából dobverőt faragni, szünetben szalonnát enni. még hangulatos is. És hát a borotvára sem szabad kimondani, hogy semmirekellő, ha mást nem is ezt, ma megtanultam. Elképesztően éhes voltam, és vettem egy zacskó sós mogyorót. Az egész családon végigment, senki nem volt képes kinyitni, ráadásul kocsiban ültünk, nem volt nálunk olló, kés. Apám meg nem olyan fajta aki svájci bicskát tart a farzsebében. Arra születni kell. Kell egy stílus ahhoz, hogy olyan légy, hogy létjogosultsága legyen egy bicskának a zsebedben és lazán elővedd, ha a lányod enni akar. Na ő nem ilyen. De! És itt térdre borulok a borotvakészítők előtt, mert megmentettek az éhhaláltól. Kilógott a piperetáskámból, a cukcsimukcsi rózsaszín borotvám, és tele reménységgel kikaptam onnan és megtépáztam vele a zacskót. Jól laktam. És megtaláltam a női borotvák rejtett értékeit. Érdemes volt felkelni.

ne mondd, hogy minden így jó és senki nem pótolható

Namármost. Annyi minden történik és egyszerűen se időm se energiám itt megosztani [ide kívánkozik egy jelző, de nem jut eszembe semmi értelmes] életecském kis szigetszerűen felbukkanó, illetve olykor montázsmódon illeszkedő eseményeit. Úgyhogy, ha idejövök akkor általában szentimentális élet és társadalomszidó összegzéseim, avagy dicsérő-fikázó zenekritikáimat lehet olvasni. Ha mondjuk kicsit unalmasabb lennék, vagy itt nem is rajtam van a hangsúly, hanem a körülöttem zajló, működő mechanizmusokról, amik befolyásolnak és különböző medrekbe terelnek, szóval, ha kicsit lassabban, nyugalmasabban működnének, akkor tudnám ezt a blogot is ilyen nyitott napló módon vezetni, de hát nem így vezetem, ez van. Nem ígérem, hogy változtatni fogok rajta... Mert nem így lesz!! Haha. Hahahahahahahahaha. Most úgy röhögök, mintha tudnám, hogy ez neked rossz. Kárörvendő kacaj. Pedig a legvalószínűbb, hogy téged ez fenemód nem érdekel. Mert vagy megszoktad a stílusom, vagy pedig csak idetévedtél. Amúgy voltam Quimby koncerten, húhátaz nagyon állat volt!! Merje még nekem valaki azt mondani, hogy a magyar zene haldoklik. Hát szerintem pont nem az haldoklik... Mert ugye... "Mindenki él, nincs rá igény
Hogy pont az idén legyen világvége"
Áhh. Iszonyat nagy buli volt. Kiss Tibi borízű hangját és Livius elemi erejét, a quimbyt úgy alapból nem lehet megunni. Pedig már rongyosra hallgattam minden lemezüket.
Ma apa komoly fejjel ezt mondta (már pedig, ha ő valamit komoly fejjel mond, akkor azt komolyan is gondolja), hogy az emberek, hogy merészelik számon kérni az élettől az igazságokat, ha ők maguk hazugságokban élik le az egész életüket. "És, ha mélyen, nagyon mélyen belegondolsz, mert a közhelybe csak így érdemes belegondolni, különben értelmetlen, jól hangzó, agyonhasznált szóvirág csak, szóval, ha megteszed, hogy ezt átgondolod, látod, hogy igazam van." Majd kortyolt egyet az alkoholmentes söréből...

trágyából jóság

Na most én is elkezdem ezt a kommersz témát, amit egyébként baromira gyűlölök, mert minek gügyögünk fél éve olyasmiről ami tök egyértelmű. Mármint arról, hogy Fluor, SP és egyéb változataik elég messze vannak attól, amit az igényes ember zenének meg művészetnek nevez. Aki most azt gondolná. hogy sértegetem, mivel "lájkolja" Fluort és saját magát emellett igényesnek tartja, annak annyit tudok mondani, hogy bocs, de biztos ki fogod nőni valamelyiket. Szóval. Van ugyebár ez a mizu-ügy. Egy ehhez kapcsolódó privát történetem tenném itt közzé: egy gyermek színjátszó fesztiválon volt szerencsém konferálni. Ezek a gyerekek 6 és 12 év közöttiek voltak. Míg a zsűri elment értékelni, ki lett adva az egyik tanárnak a feladat, hogy énekeltesse a piciket. Na már most. Az ifjúság megelégelte a tavaszi szél vizet árasztott, kikapták a kedves pedagógus kezéből a mikrofont, (akinek becsületére legyen mondva, hogy igyekezett azt megtartani) és az a pár száz alsó tagozatos üvöltötte ezt a Fluor szerzeményt. Kivétel nélkül mindenki. És csak úgy remegett bele a nagyterem, hogy álljunkösszemintkétkicsilegó. Na szóval vannak élmények. Azok mindig. Aztán nem sokkal később, fogom magam beülök a barátaimmal Pécsen a kedvenc helyemre. Nem árulom el, hogy mi az. hheehhehehe. Na és ott dumálunk az élet nagy dolgairól, hogy már megint ki kivel és hogy ezmegez hűdeizé, meg istenesenfos, meg, hogy ezt most komoly? Szóval amolyan átlagos beszélgetés, erre megszólal pár ízléses hang a rádióban, felkapom a fejem, hogy na akkor mi is ez. És megdöbbenésemre a mizu szövegére ment egy addig ismeretlen dallam. Meg is lepődtem, de rendesen. Aztán utánanéztem a zenekarnak. Nevük Kesh. Hát hogyisfogalmazzan. Tehetségesek... Nagyon tetszik a stílusuk, a zenéjük. Fiatalok, jó fejek... Azért mondjuk vicces, hogy nekik egy ugródeszka volt, fluor. :)) Van ez így. Trágyából jóság. Sokszor. Az ő szájukból, még az is hitelesen hangzott, hogy: csináljunk most olyat, amit megbánunk majd holnap.

http://www.youtube.com/watch?v=Nr8Amu49A-4

http://www.youtube.com/watch?v=0zYHZe6Xrk8&feature=related

colában szülés

Na ja. Telihold van. Meg vasárnap. Holnap hétfő. Azután kedd. Boldog vagyok.

Evvel a rongyos élettel csak az a baj, hogy úgy van megszerkesztve, hogy nagy általánosságban párban lehetsz boldog.

Hát most rajtam a sor, hogy bemutassak, mert egyedül vagyok és úgy gondolom elégedett.

Ja és vízben fogok szülni. Nem vagyok terhes, csak úgy mondom.

De mondjuk colában jobb lenne. Colában szülés. Nyámi.

Mennem kell, a Jenő hányt. Megártott a cola? Esetleg valami más.

Szeresd felebarátod, mint önmagad. És csak néha légy részeg, mert úgy szép a boldogság, ha utána érzed az utóízét és nem felejtesz.

Csalódnicsalódnicsalódni. Egyszer kétszer háromszor. MEG EZERSZER. ÉS meg fogsz edződni és ha megint csalódnál már csak röhögsz, nevetsz, kacagsz, mint holmi fakutya. (A fakutya miért röhög, igazi rejtély számomra, már évek óta)

Már nem fáj az ezeregyedik pofon, hidd el. meg se érzed. Persze ahhoz, még lassúak a reflexek, hogy elkapjam a karját, néha a saját boldogságomtól, úgy érzem magam, mint egy drogos, és be vagyok lassulva, nem érzékelem mikor ér arccsontomhoz a kéz. Félre értés ne essék, nem tudom tapasztalatból, hogy hogy érzi magát egy drogos. Csak élénk a fantáziám. ÉS mondjuk úgy el tudom képzelni.

Mindjárt jövök Jenő.

Na szóval panaszkodni sem panaszkodhatok. Itthon is a seggem alá tesznek mindent. Mit kell ezen tagadni. Egyke vagyok. És életembe nem vasaltam. Azt hiszem kétszer mosogattam, valami táborba kellett és hát meg is látszott, ebédkor még be lehetett fejezni a reggelit is, mert hát maradt rajta itt ott vaj, meg lekvár. Az egészségemmel sincs gond. VAs immunrendszer, vagyhogy mondják ezt. Ja meg hát most lehet mondani, hogy nagy pofám van, de azért ostobának se mondanám magam a koromhoz képest. Tehát nincs ok a siránkozásra.

Szeresd felebarátod, mint önmagad.

Szeresd Istent.

Meg reménykedj. Mert k*rvára lehet, hogy csak az maradt. Fúú ez kicsit filozofikusan undorító mondat. Nem akarok népnevelő lenni bocsánat. Meg trágár se. A kioktató stílus és a trágár beszéd egyvelege az, amivel engem ki lehet űzetni az országból. Mégis ezt teszem olykor. beszélj trágárul, és ne oktass ki! De akkor rendesen! Ne legyen 10 perc alatt egy szó ismétlés se. Elég színes a magyar nyelv. Vagy pedig oktass ki. Fennkölt módon. Úgy ahogy a szalonokban beszélnek. És hozzák a teát és megkérdezik, hogy hány cukorral. És minden olyan rohadtul arisztokrata. Arisztokrata házigazda, arisztokrata vendég, arisztokrata szobalány, arisztokrata bútor, arisztokrata tea, arisztokrata redőny még a retyó is valami elviselhetetlenül arisztokrata. Na majd ott oktass ki. Ha annyira értesz az élethez. Amúgy ez baromság, mert az élethez akármennyi időd is van képtelenség érteni. Ez nem olyan, mint a német nyelvtan, hogyha van hozzá segged, akkor leülsz megtanulod. Inkább fordított arányosság van. Minél többet vagy ezen a sárgolyón annál jobban belekeveredsz a lapjaidba. De az anyád megszült. Már csak miatta sincs jogod feladni. Kicsit nagy pofátlanság lenne vele szemben. Gondolkozz! Legalább 9 hónapot vesződött veled, plusz még előtte és utána ki tudja mennyit, hogy az édes leányából, vagy fiából ne csak biológiai értelemben legyen ember. Persze, nem akarok népnevelni. Mindenki ott cseszi el a saját életét, ahol akarja és tudja. Csak úgy mondom.

Most már felpofozhat bárki. Nem fogok ordítani. Itt az arcom. Tedd meg! Ha megtalálnál simogatni az ütés helyett, akkor meg viseld a következményeit... Na most már tényleg végeztem. A Jenő már úgyis telehányta klotyót. Ideje felmosni.

csak tenni kell érte

Ha magányos vagy. Hívd fel a legjobb barátod, csevegjetek órákat, értelmes, és értelmetlen dolgokról, ha lány vagy, akkor az épp aktuális divatot, a jó pasikat a pályáról vitassátok meg, ha fiú, akkor meg, a sportról, vagy bármiről, tudomisén miről fecsegnek egymás között (bárcsaktudnám) Vagy, ha még mindig magányos vagy, akkor toppanj be, egy régi ismerőshöz, akiről mióta utoljára láttad és az is jó rég volt azt se tudod, hogy él-e még. Ha szerencséd van, akkor él és jobb esetben hellyel kínál.

Ha szomorú vagy, akkor ide behelyettesíthető az első pont. Vagy nézz meg, valami normál lelkiállapotban elviselhetetlen, borzalmas, amerikai vígjátékot. Egyél nutellás kenyeret, nyomj be régi pörgős slágereket a jútúbon és ordíts és táncolj és hidd el, hogy csak a jó pillanatra vársz, de tulajdonképpen bármikor képes lennél egyes egyedül megváltani a világot. Vagy írj naplót... Vagy bőgj, néha jobb tocsogni a szenvedésben.

Ha félsz. Jusson eszedbe a jelenet, amint egy bizonyos apuka szemében helytelen dolognak minősült az akkoriban újonnan teret hódító farmernadrágok viselete, és ezért fiáról lehúzta mint annak a rendje, behajította az udvaron pompásan, határozottan álló pottyantós wc-be és ellentmondást nem tűrően, anyagcserére szólította fel fiát. Magyarul, hogy szarja le a farmerját. A gyermek meg hát engedelmes természete lévén... Na hagyjuk is... Ha félsz, hallgass zenét, bújj oda ahhoz, aki nem fél, vagy egyszerűen féljetek együtt, vagy, ami a legjobb. Nézz szembe vele. Ezt csomó filmbe mondják, biztos akkor tőlem is hasznos tanácsnak tűnik.

Ha elhanyagolt vagy. Akkor kapcsold be a Single Ladies-t a jútúbon, rázd rá magad és gondold azt, hogyha hátat fordít neked a világ, akkor te is hátat fordítasz. Találd fel fejben a rák ellenszerét, tekergesd a csípőd és gyurmázz.

Ha reménytelen szerelmes vagy... akkor hú hát erre több megoldás is van. A kedvencem az, hogy felhívod azt a barátnőd, akinek szintén hasonló gondjai vannak. Csaptok egy ottalvós pizsipartyt, megnéztek jó pár romantikus, bőgős filmet, legyen az Titanic, vagy Szerelmünk Lapjai, megesztek egy doboz fagylaltot, pizzát, colát, chipset és csokit, ha megvan az egész éves kalóriabevitel a sírtok még egy sort és bő könnyek közepette elégetitek a pasik fényképeit egy misztikus rituálé keretében.

Na, most lehet a tanácsaimmal együtt a halálba kívánni. :D

ha lenne három kívánságom

Oly gyarló az ember. Most per pillanat magamra gondolok. Mert áááááááááá! Nincsen három kívánságom, de ez akkora hülyeség, mert mindenki megkérdezi, de nincs, mert ez a valóság, és nincs tündér, vagy, ha van is, szarik rám és nem kérdezi meg, hogy miben állhat a rendelkezésemre. Szóval, ha idejönne ilyen picinyke kis lila ruhácskában és mosolyogna olyan gyermeki vigyorral, amire ha rápillantasz érzed a szádnál a cukrot, meg a mézet, mert olyan édes, és ha megérdeklődné, hogy mi az a három dolog, amit leginkább akarok, akkor tudod mi lenne?? Akkor eszembe jut, hogy milyen baromi önző vagyok, és mi a különbség köztem és mondjuk édesanyám, vagy esetleg Jézus Krisztus között. Mondjuk nem csak ez, de ez például lehetne másképp. Mert bármennyire is próbálok jó lenni, és az iskolában azt hiszik, hogy jjaaa igen, a Kamilla, az az eminens, az a rendes lány. Na, igen, ahogy azt Móricka elképzelte. Mert lehet, például, hogy a XY nem jeles, mégsem ezeket kívánná, ha lehetne 3 kívánsága. Mert ő jobb. Ő majd be is kerül a mennyországba. Jó, persze, ha azt mondanák, hogy holnap mondjam, hogy mit szeretnék, akkor átsuhanna az agyamon, hogy esetleg kérhetném azt, hogy legyen világbéke, vagy, hogy találják meg az AIDS ellenszerét. Facsarják ki egy fa kérgéből és mindenki éljen addig míg elintéznivalója van a Földön. Vagy, hogy mindenki legyen baromi boldog. Nincs olyan, hogy mindenki boldog, mert hát istenem ez van, a teljes boldogsághoz asszem kell a szerelem is, vagy valami olyasmi és hát piszkosul nem egyenlő a nők és férfiak száma. Meg amúgy is. Istikébe három lány is szerelmes, Katóba pedig egy fiú sem. Nincs igazság. A Föld nem arra van, hogy elejétől végig élvezd, hogy itt laksz. Feladatod van, küldetésed, felelősséged, barátaid, jobbára családod. Három kívánságod meg nincs. Szerencsére. Rég elásnám magam jó mélyre szégyenembe. Mert... Hát tudod... Véletlen volt... Bocsánat... Elnézést, bocs.

http://www.youtube.com/watch?v=Zh1OjkQkvy4

kamasz blues

Na ja. Lehet. Elképzelhető. De annyira szánalmas. Valaki megállapította rólam, hogy nagy a valószínűsége annak, hogy kamasz vagyok, tetőtől talpig, csontig-velőig kamasz vagyok. Nem teljesen így fogalmazott, de tulajdonképpen ez volt a lényege, és a gond ott van, hogy ez egy olyan ember, akinek nem legyintek a szavaira és általában, ha tehetem megfogadom a tanácsait. Sorra jönnek az életemben a pasik, a szerelmek, a csalódások, a csajos nevetgélések, a pillanatok érzelmi túlfűtöttsége, mindenhonnan csak a szerelem harsog, szexuális utalgatások, lent, fent, égen, földön, kint, bent. Az életem szó szerint pattanásos lett. És ez nem tetszik. Egy balatoni románc, micsoda tökéletes szappanopera epizód cím. Kellően romantikus jelenetekkel, szent Iván éji tűzugrás, a hajamból törmelékek kiszedegetése, a parton 3 órás beszélgetések, most meg majd csak levelek, az igazi beszélgetések, suhanó, árnya, nem is hasonlítható hozzá. Mert a táv az táv. Nincs mese. Nincs happy end, mint a lányregények végén. Csak kis fájdalom. De túlteszem magam rajta, és azt szeretném értékelni, ami van. mert nem szeretnék tini lenni. :D

Igen vagy nem?

Őrültnek neveznéd-e azt a nőt, aki szenvedélyesen szerelmes Petőfi Sándorba, karjára alkoholos filccel írogat tőle idézeteket, bármilyen helyzetre rá tud húzni egy-egy gondolatot a hazafias költőtől. Minden könyve megvan többszörösen, hiszen különböző kiadók, különböző kiadások. Felkeresi a leszármazottakat és követeli zokogva a családfát, kész vagyonokat fizetne egy-egy fennmaradt Petőfi-ereklyéért. Falán tapéta helyett arcképek... Aztán születik egy terv. Akar valami kézzel foghatót belőle. Csókolni, érezni, érinteni akarja. Végül cselekvésre készül... Érdemes-e egy ilyen nőről írni? Lehet-e, kell-e őrültként kezelni? És szabad-e valóságnak vagy akár valóságosnak hinni a helyzetet, és felmerülhet-e hogy a nő csak játszik, egy igazán feltűnősködő szerepet és valójában nem érez semmi bizsergetőt, ha meghallja: talpra magyar, hí a haza, itt az idő, most vagy soha! Csak olybá nem nevezhető normálisnak, hogy élvezi ha róla szólnak a hírek? Mindegy... Én megéneklem történetét.

Petőfi Sándor:

SZABADSÁG, SZERELEM!

Szabadság, szerelem!
E kettő kell nekem.
Szerelmemért föláldozom
Az életet,
Szabadságért föláldozom
Szerelmemet.

(Pest, 1847. január 1.)

Újra.

Most ehhez van kedvem. Már rég nem volt. Olyan mint a gyurmázás. Alapvetően eszébe sem jut az embernek, aztán egyszer csak elkapja a hév, hogy oh, de jó lenne, tapicskolni, formázni, kenni, nyomni ezt a meghatározhatatlan halmazállapotú anyagot. A színeket összekeverni, hogy legyen belőle valami álomszerű keverék. Fátyolos, pasztell. Ugye, azaz álmom, hogy író legyek, hogy történeteimben megtaláljam önmagam, hogy értsem magam és megértethessem másokkal is. Aztán vannak azok a másodlagos vágyak, hogy a kislánykák ne Bella és Edward híres szerelmi történetéből idézgessenek mondatokat, hanem majd tőlem. Laura és Olivér fájdalmas regéjéből. Hogy ülhessek a könyvhéten karbatett kezekkel és, ha éppen arra jár valaki, akkor dedikálhassam a könyvem. Csak úgy spontán, majd lenyeljek egy korty vörösbort. Csak úgy mellesleg. Mert író lennék. És az íróknak jól áll a vörös bor. De persze ezek tényleg csak a másodlagos vágyak, olyanok, mint a szerelemnél, hogy legeslegfontosabb az, hogy legyen egy társad, aki szeret és te viszontszereted, és ezek a szeretetarányok nagyjából egyensúlyban vannak, de jelentenek némi örömforrást azok a dolgok, mikor két fiú összekap miattad, a barátod megvéd és nemcsak sután álldogál, ha sértegetnek. Ezek a dolgok olyanok, mint a finom levesben egy kis fűszer, meg vagy nélküle, az étel alapvető identitásán nem változtat, márha az ételnek van identitása, de felfejleszti egy luxusszerű szintre, "csiszol a jellemén". Hogy miért halmozom ezt a sok hasonlatot, úgy, hogy se eleje se vége nincs annak, amit írok? Azért mert rég jártam itt és bele kell jönnöm ismét.. A blogírásba.

változás

Tényleg olyan, mint reméltem. Most, hogy tulajdonképpen nincs titkom, amit féltve őrizhetek, illetve lehet, hogy van, csak épp abszolút más jellegű, és nem is ennyire nehéz, nos, most olyan érzésem van, mintha a gyomromban napról-napra növekedő ólombuborékot kipukkasztották volna, és újra tudnék levegőt venni. Mindemellett kicsit ki is üresedtem, hisz tulajdonképpen egy évig szinte teljesen ez határozott meg, ettől az érzéstől voltam valaki. Attól éreztem magam is Kamillának, hogy szerettem őt. Hisz valahogy abban az évben minden változott. Semmi sem maradt a régiben, csak ez volt az egyetlen állandó. Hangos veszekedések, viszályok a suliban meg otthon, színpadias békekötések, még anya sorozatának az időpontja sem maradt ugyanaz, csak a füzeteim szélén az M betűk. Szeptembertől júniusig. Az életem biztos pontja, hogy akár esett, akár fújt, tisztában voltam azzal, hogy szerelmes vagyok. Méghozzá jó mélyen. Többször tisztáztam magamban a szerelem "definícióját" és minden kétséget kizáróan illett rá. Kristálytiszta volt, megmásíthatatlan, visszavonhatatlan. Nem tudom megmondani, hogy szenvedtem-e. Talán egy kicsit. Az okozott nehézséget, hogy akárhányszor megláttam ne ordítsam a képébe, hogy te vagy az, aki. No meg, a másik része a be nem teljesedés. De talán ezért is volt még ősibb, eredetibb érzés. Nem mertem elmondani, mert túl nagy a kockázat. Egy gyönyörű kastélyba, ha belerúgok vagy a romokat hagyok, vagy egy gyönyörű pusztát, ahol nincs fal és szabadon lehet futni a búzamezőbe. Nem kockáztattam. És mint utólag kiderült jól tettem.

Akkor vagy szerelmes, hogyha képes vagy a saját magadon túlmutató dolgokat tenni. Ha előbb gondolsz rá, min magadra. Ha már a puszta jelenléte melegséggel tölt el. Ha hagyod magad általa megváltoztatni.

hm

nem vagyok gyerek. érzem, hogy most jött el ez a pont. felborult a régi rendszer, helyreállt a világrend? paradoxon, de mégis így van. sírok egy kicsit, talán nevetek is. újból kezdhetem. megvan az engedély. újból mégse ugyanúgy. szeretlek én élet. mégis visszaadtad amit elvettél. és köszönöm. és bocsánat. boldog vagyok? talán. illetve megvan a lehetőség hogy újra az legyek.

volt. van. de lesz?

Nem szeretek arra gondolni, hogy mi lett abból, a hajdan, életvidám, napsugárnak örvendező, energikus, örökmozgó lányból, aki valaha voltam. Nem szeretek, de sokszor mégis megteszem. Illetve, nem kell sok erőfeszítés hozzá, hogy lássam, ezt a csüggedt, arrogáns, negatív gondolkodású, pofátlan egyént. Tudom, hogy nagy részem van abban, amivé lettem. Ezé az emberalakot felvett szörnnyé. Hibás vagyok, hogy dolgokat kivágtam, egy pillanat alatt az életemből, csakmert azt hittem, valamiről, hogy olyan tökéletes és hogy majd biztosan örökké tart. Visszaolvastam a régi naplójegyzeteim. És látom, ahogy bőgtem azon az estén, és olyanokat mondtam, hogy nem fogom bírni, hogy ilyen távol vagytok, és, hogy ilyen fantasztikus, és bátor emberekkel még nem találkoztam, és, ahogy ott ültünk, és azt is tudom, hogy milyen ruhában voltatok, arra törekedtem, hogy azokat a napokat, úgy megőrizzem magamban vizuálisan is. Érzem a számban a csí ízét.

Hibás vagyok, mert beleszerettem egy kisfiúba, akiről tudtam, hogy hazudik nekem, de részt vettem ebbe, felvettem a szerepem és elhittem a hazugságokat, mert olyan boldog lettem tőlük, hogy megírtam egy olyan biológia dolgozatot ötösre, amire semmit nem tanultam. És utána is tápláltam magamba hamis álmokat, miután már kezdett kirajzolódni az igazság.

Hibás vagyok, mert vártam valakire egy évig, aki megörvendeztetett jelenlétével három napig, majd faképnél hagyott, meg sem kérdezte, hogy hoppá, ugye nem halsz bele, ha itthagylak? De belehaltam. Újra belehaltam. És akkor is az a pillanat ugrott be, hogy mi a fenének küldtem be a felvételire egy balaton szeletet, amikor más is megkaphatta volna, akinek sokkal kevesebb az esélye, mert, ha nincs balaton szelet, te akkoris bekerülsz, mert istenáldotta tehetség vagy, és nemcsak ebben. De szabadkozhatsz. Arra használod, nem használod, és pazarlod a dolgaid amire csak szeretnéd. És, hogy miért sétáltam be veled a várost, esőben, fagyival, táncolva a jókai téren? És miért fáztam meg utána? Miért? Hát mert akkor boldog voltam ebből. Lemondtam helyette egy olyan találkozót, aki azóta is mellettem áll, naponta felhív, segít és ott van, ha baj van. De én lemondtam, mert téged választottalak.

Hibás vagyok, mert hagytam magam egy csapdába vezetni. Azt mondod, hogy annyira nem ér neked semmit az élet, hogy itt akarod hagyni? Napjába fenyegetsz öngyilkossággal? ÉS akkor majd, szép tavaszi időben, mikor mások, fogócskáznak, bicikliznek, randiznak, vagy szeretkeznek a Dunában, akkor majd a temetéseden állok és számolok el avval ami még maradt abból furcsaságból aminek lelkiismeret a neve? Meg majd beszédet mondok. Én, a barát, aki ahhoz is gyenge volt, hogy megmentsen a haláltól. Persze nem akarod eldobni az életed. Azért inni, meg cigizni szeretsz, de a pokolba, hiába tudnak tüzet adni, dohány nincsen a sátán zsebecskéjébe. Ha meg a mennybe kerülsz, az szerintem nemdohányzó övezet, szóval bocsika.

Hibás vagyok. mert engedtem mindezt, miközben széttrancsíroztak, vagy mosolyogtam és örültem, vagy sírdogáltam, de hagytam, hogy ez történjen. Hogy öngyilkosság? Á dehogy, nem az én stílusom. Nincs fekete kombiném, pedig Szeredás Emerenc szerint ennek ez a rendje s módja. Szétrombolódtam, mint holmi színes építőkockákból összetákolt váracska.

Pedig én mennyire szerettelek titeket.

hiheha

Gyűlölök és szeretek.Kérded tán, mért teszem én ezt. Nem tudom, érzem csak: szerteszakít ez a kín (Catullus)

sötét van akkor amikor vége van

Hiába kavarognak bennem megint olyan gondolatok, hogy el kellene kezdenem ismét újraépítgetni az életem... Mert szar, mer sok a gond, mert sosincs vége a problémák hosszú sorának. Nem kezdhetem újra, mert akkor tehetném ezt, minden félévben minimum egyszer. Egy-egy nagyobb kudarc után egy új profillal, személyiséggel járni-kelni nemhogy veszélyes, hanem még hiteltelen is. Már nem tudok magamon olyat változtatni egyébként sem, amik ezeket a helyeteket normális mederbe terelnék. Legalábbis nem hinném. És az a nagyon durva, hogy mikor már teljesen egyedül vagyok a szobám sarkában ülök és már teljesen el tudom hitetni magammal, hogy nem szeret senki és abszolút egyedül vagyok, akkor elkezdek magamnak csinálni barátokat, meg szerelmet. Az írásaim... Az összesben, illetve jelentős részükben a fiú főszereplők azok megegyeznek az én férfiideálommal. Velük beszélgetek, rájuk gondolok, mert az élő emberek, vagy nem érnek rám, vagy nekik is van elég problémájuk, vagy nem értenek, vagy nem akarnak érteni, vagy nem szeretnek. Igen, egy új világ. Az a másik. Ha én nem változhatok, akkor legalább a világ változzon körülöttem.

büntetés

meghalok. Miért csinálod ezt, te ott fenn, haver? Vagy aki ott intézed az ügyeket, hogy sorsokat összefonsz, életutakat, csak úgy ukmukfuk elvágsz. Miért van az, hogy megkísértesz valami gyönyörűvel, valamivel amibe meglátlak téged, az Istent, ami után egész testemmel és lelkemmel vágyakozom, és a szeretet, illetve ehhez kapcsolódó egyéb érzések visszaszorítása már-már fizikai fájdalmat okoz. Pedig kénytelen vagyok visszaszorítani, mert eddig senki nem kért belőle. Ott állok, bután és némán és nyomkodhatom vissza az eredőjükbe a vágyakat, álmokat, érzelmeket. És egy ilyen túlfűtött bomba leszek, aki senkin sem tudja megélni azokat a dolgokat, amit egy bizonyos emberen akart. Ki tudja, hol, mikor fogok robbanni. És majd nagy pusztítást végzek. Igazi kamikaze akció. Mindenki belefullad majd abba a fenenagy szeretetembe. Olyan ősi szánalomerő csörgedezik bennem. Háhá. Érzem a szeretethiányt. Hogy senkinek sem kellek úgy, mint egy lány. Senki nem akar behúzni a szekrények mögé, halkan csókolózni, senki nem kérdezi csillogó szemmel, hogy hogy vagyok, vagy, hogy van-e kedvem moziba menni. Főleg az nem, akit én is szeretek. Boldog születésnapot Pergamen. ;)