sötét van akkor amikor vége van

Hiába kavarognak bennem megint olyan gondolatok, hogy el kellene kezdenem ismét újraépítgetni az életem... Mert szar, mer sok a gond, mert sosincs vége a problémák hosszú sorának. Nem kezdhetem újra, mert akkor tehetném ezt, minden félévben minimum egyszer. Egy-egy nagyobb kudarc után egy új profillal, személyiséggel járni-kelni nemhogy veszélyes, hanem még hiteltelen is. Már nem tudok magamon olyat változtatni egyébként sem, amik ezeket a helyeteket normális mederbe terelnék. Legalábbis nem hinném. És az a nagyon durva, hogy mikor már teljesen egyedül vagyok a szobám sarkában ülök és már teljesen el tudom hitetni magammal, hogy nem szeret senki és abszolút egyedül vagyok, akkor elkezdek magamnak csinálni barátokat, meg szerelmet. Az írásaim... Az összesben, illetve jelentős részükben a fiú főszereplők azok megegyeznek az én férfiideálommal. Velük beszélgetek, rájuk gondolok, mert az élő emberek, vagy nem érnek rám, vagy nekik is van elég problémájuk, vagy nem értenek, vagy nem akarnak érteni, vagy nem szeretnek. Igen, egy új világ. Az a másik. Ha én nem változhatok, akkor legalább a világ változzon körülöttem.

büntetés

meghalok. Miért csinálod ezt, te ott fenn, haver? Vagy aki ott intézed az ügyeket, hogy sorsokat összefonsz, életutakat, csak úgy ukmukfuk elvágsz. Miért van az, hogy megkísértesz valami gyönyörűvel, valamivel amibe meglátlak téged, az Istent, ami után egész testemmel és lelkemmel vágyakozom, és a szeretet, illetve ehhez kapcsolódó egyéb érzések visszaszorítása már-már fizikai fájdalmat okoz. Pedig kénytelen vagyok visszaszorítani, mert eddig senki nem kért belőle. Ott állok, bután és némán és nyomkodhatom vissza az eredőjükbe a vágyakat, álmokat, érzelmeket. És egy ilyen túlfűtött bomba leszek, aki senkin sem tudja megélni azokat a dolgokat, amit egy bizonyos emberen akart. Ki tudja, hol, mikor fogok robbanni. És majd nagy pusztítást végzek. Igazi kamikaze akció. Mindenki belefullad majd abba a fenenagy szeretetembe. Olyan ősi szánalomerő csörgedezik bennem. Háhá. Érzem a szeretethiányt. Hogy senkinek sem kellek úgy, mint egy lány. Senki nem akar behúzni a szekrények mögé, halkan csókolózni, senki nem kérdezi csillogó szemmel, hogy hogy vagyok, vagy, hogy van-e kedvem moziba menni. Főleg az nem, akit én is szeretek. Boldog születésnapot Pergamen. ;)