Egy félig lopott bejegyzés

Ne haragudj. De annyira megtetszett, hogy erről írtál, szóval, ha nem haragszol én is ezt a témát veszem górcső alá. Remélem létezik ez a kifejezés. Amúgy tetszik a sablonom? Mert szerintem baromi király. Szép a színe, meg Párizsos. :D Ajjajjj Párizs nemsokára látlak. Ha jók lesztek emberek, akkor hozok szuvenírt, ha nem akkor nem. Na kinek van szüksége egy Mona Lisa-s legyezőre?
Szóval a mai téma a vitázás. Az igazat megvallva nem vagyok az a túl elegáns vitázó. Mármint talán egykeségemből fakadóan, ritkán van olyan, hogy közösködöm valakivel, vagy, hogy kölcsönadom valamimet. Ahhoz már nagyon jóban kell lennünk. Aztán olyan meg szinte sosincs, hogy hagyom, hogy neked legyen igazad. Nem fér bele az önzőkamillaimázsba. Nos, ez olyankor vicces, mikor én is tisztában vagyok vele, hogy tévedtem, de, ha belekezd az ember egy vitába, akkor nincs megállás, nincs kiszállás, akkor harc van, és az egész átcsap színházba, mert teistudod énistudom, hogy nekedvanigazad, de én ezt nem hagyom, az utolsó leheletemig védem a legnagyobb kincsem, az igazságom. És mikor egy-egy kezdőbbel van dolgom, akkor haláljó érzés, hogy képes vagyok a hazugságot, becsomagolni olyan igazságmintás papírba, hogy ezzel át tudom ejteni. Nos, azért ebből kezdek kinőni, mármint igyekszem kinőni. Logikusan érvelni meg ilyenek, de annyira elfog a kísértés, hogy ebből valami harsány, olaszos színi előadást rendezzek, hogy áááá. Mindegy. Mint sok mindennek, ennek is az érzelmi része érdekel. Mi játszódik le benned, ha leesik, hogy én tudom jobban, ha becsaplak, hogyan tűröd el, hogy nem te nyertél egy szellemi párbajt, ami akár meg is lehetett bundázva. Valahogy nem olyan fontos az, hogy mit mondasz, ahhoz képest, hogy mit érzel. Hogy képes vagyok-e olyan otromba módon rádgörgetni az előtted ismeretlen igazságot, hogy könnyeket tudjak fakasztani, hogy látom az arcodon, hogy kábé úgy érzed magad, mint mikor az oviban megsúgták, hogy a gólyának ugyan semmi köze ahhoz, hogy te élsz, hagyd békébe, az amúgyis Afrikába ivott kókuszlevet, amikor te születtél. Némely ember elképesztően furcsa dolgokra képes azért, hogy védje azt az ártatlan általa alkotott valóságot. Na engem ez érdekel. Egyébként ritkán vitázom. Mert megszokták a körülöttem élők, hogy szinte mindent meg tudok erősíteni és mindent megcáfolni, mert tulajdonképpen erre bárki képes, ezt a végtelenségig lehet görgetni. Az nyer a vitában, aki később unja meg. És én nem szoktam megunni. De ne próbálj meg hülyének nézni, megalázni, véletlenül se ints le, mert azt én sem szoktam. És kicsit fura dolognak tartom. Mármint gorombának. Leinteni egyébként se ints. Azért ordítani tudok. Baromi hangosat. Ekkorát. Hülye szomszédkutya, nem kértem, hogy válaszolj is. :) És elárulom. Áh nem árulom el.

Nyomok.

Néha annyira ostoba vagyok. Mármint, ez egy blog. Itt névtelenül kiadhatnám a felgyülemlett gyűlöletem, haragom, örömem, hisztérikusságom, hirtelen támadt véleménynyilvánítási rohamom vagy bármily érzelmi megnyilvánulásom és olykor még elégedett is lehetek vele, mert nagyon néha, születik pár jó bejegyzés, ami kellemes érzést nyújt, hogy a lelki piszkaim legalább tudnak valami élményt is jelenteni nekem (az különösképpen nem érdekel, hogy neked is, mert vagy olvasod vagy nem már megmondtam párszor, hogy nem az olvasók miatt írok, nem is fogok soha, mert szerintem az nem helyes) ilyen irodalomtól azért elég távol álló, de annak látszani akaró sorokkal. És ez teljesen más, mintha egy barátomnak mondanám el. Mert az nem érti, és visszakérdez, sőt az is lehet, hogy nem ért egyet és elkezd vitázni, és eme felhevült lelkiállapotaimban azt nagyon nem tolerálom, és általában nyomdafestéket nemtűrő kifejezésekkel hallgattatom el a személyt. Aztán ez a blog meg olyan, hogy én megértem magam, azzal nincs probléma, ha te nem érted, nekem az sem az, max. kérdezel aztán vagy felelek vagy nem (bocsáss meg, ha bunkó vagyok. néha szoktam, most kifejezetten jól esik) Sőt a barátoknak sokszor nem csak ilyen praktikus okokból nem mondok el mindent, van, hogy pont velük kapcsolatosak a szívemből kibuggyanó bomlástermékek és ide le tudnám írni... HA! (és tádá itt jön az ostobaság) le tudnám írni, ha nem adtam volna meg drága jó barátaimnak a blog címét, akik közül egynéhányan úgy olvassák otromba, panaszkodó soraim, hogyha kötelező olvasmány lenne, akkor jelesre vizsgáznának. Mindegy ezen nincs mit aggódni már. Ez van. Kitiltani innen nem lehet senkit. Áh mindegy. Eltelt két év. És mindig ilyenkor jövök rá, hogy minden mennyire más lett azóta a világban. Semmi érzékenység, semmi érdeklődés. A gyerekek szemében, a legtöbb gyerek szeméből süt a közöny. Amit a lehető legjobban utálok. Ez ellen harcolok. Aztán lehet, hogy én vagyok érzelgős, vagy csak a szépre emlékezek, és két éve alig volt más egy tábor, mint most. Áhh, mit tudom én. Minden más lett. Belémépült, beléjük épültem. Már amennyire lehetséges. És azóta viselem a nyomokat. Nem normális dolog két év után bőgni, egy bokor láttán, ahol közösen beszélgettünk talán az ADOK CSOKIT nevezetű ominózus szituációról. Nem normális görnyedten róni a folyosókat és hallgatni a falakat, amik őrzik az emléket. És fene egye meg azt a kitűnő memóriámat. Fujj. Gyűlöletes. Viselem a nyomokat. Azért sírok. Azért más ez. Rájöttem erre, hogy miért más, mint bármi más. Egymásba másztunk egy pillanat alatt, feldúltuk, felforgattuk és ami a legfontosabb ÁTRENDEZTÜK egymás lelkét, hogy mi is kényelmesen elférjünk benne, igazi kis luxuslakosztályt lehetett kialkudni egyes szívekben. Aztán mégse maradt pénz a szobára? Vagy a rezsire? A szoba ott áll még, és kong az ürességtől. És fáj. Mert még senki nem jött átrendezni újból, beköltözni sem akartak. A régi lakók jöttek volna, csakhát kifogyott a pénz a tárcából. Ezért van az is, hogy bármennyire is tudnék néha haragudni, valahogy az nem jön őszintén, mert, ha haragszom, tudom, hogy nem akarnak visszajönni a szobájukba és én azt akarom, hogy jöjjenek. És zokogok. Mert átrendeztek. És a mondataimban, a mozdulataimban a szokásaimban benne vannak már ők. És ezt mások nem szokták. Mondhatnám, hogy kezdjük újra, ezt akarom igazából. Akár ingyen is jöhettek. Mitbánomén. Mégis olyan hullaszaga van az egésznek. És á. Nem írhatom le szó szerint ami bánt, mert olvassák. olvassák. mit olvassátok? ahj. jövök evvel a béna albérletes meg hoteles metaforával. ócska. ünnepeljünk. hisz két évesek vagyunk. süssünk süteményt, gyújtsunk gyertyát. és lássuk egymás szemébe, hogy tökre jól elvagyok ám nélküled is, de amúgy beledöglök, mert nem vagy velem. na ja kábé így áll a helyzet. nem szerelem. dehogy szerelem. több, mint szerelem. ez a többől eggyévállás. ezek nyomok. lehet, hogy nem írok rátok facebookon, lehet, hogy üres, semmitmondó pletykákról fecsegek, ha felhívtok, lehet, hogy nem tudnék mit mondani, ha előttem állnátok, és mégis rettenetesen csíp. a nyom. a nyomok. mert én már nemcsak én vagyok. hanem te meg te meg te meg te.

buta és csúnya

belépett a szobába. nem ok nélkül. abba a szobába, amit 17 éve látott utoljára. a helyiség sok átbulizott éjszaka, olvasással töltött hosszú órák, néhai leckeírások emlékeit őrzi. bepillantott a kukába. egy csokipapír. lejárt szavatosság. szintén 17 éve. csak kicsit hátborzongató. angol házi a fekete íróasztal alatt. Sarah sat in the garden. Sarah. minden háziba, dolgozatba, órai feladatba ezt a nevet írta. hogy miért? 12 évesen olvasott egy könyvet, az volt a címe: Télen is fagylalt. a főszereplő Sarah volt. a szerelme. sosem talált magának tökéletes nőt. tán mert tökéletes nincs is. de az irodalom az ilyesmivel nem törődve sorozatosan hoz létre tökéletes figurákat, s számára Sarah volt a legtökéletesebb. nem azért mert szép volt. az írónő hangsúlyozta többször is, hogy metszőfogai elálltak, de ő elszántan küzdött a szabályozó ellen. ráadásul a szerző többször illette a "kocsonyásseggű" jelzővel a lányt. ami azért irodalmi körökben a durva kifejezések közé tartozik. de ez neki mit sem számított. eldöntötte, hogy Sarah ÍGY tökéletes. ettől Sarah. ettől az ő Sarah-ja. félredobta az angol leckét. gondolataiba merült. szerinte egyébként is van abba valami undorító mikor egy nő szép. mikor egymással harmóniában domborodik ki a kebel és a fenék, ezzel egy nyolcast alakítva a felsőtesten, melynek a lapos has környékén van valahol a metszete. és az is valahogyan elviselhetetlenül visszataszító tud lenni számára, ahogy a borostyán árnyalatú, csillogó haj a vállára omlik valakinek. mondjuk az okos nő sem ideális. fizikai fájdalom végighallgatni a parlamenti közvetítésen az okos nőket, ahogy előállnak az újabb és újabb remek ötleteikkel és arra várnak, hogy mindenki besz*rjon a gatyájába az ámulattól. az okos nők elvárják, hogy pálmaágakkal legyezzük őket. az okos nők kitalálják a gondolataid. sokszor a buták is, de őket könnyebb elbizonytalanítani. tudta. a húga is okos volt. sajnos. az okos nő veszélyes. képes egy világot romba dönteni. csak mert okos. Sarah csúnya volt és buta. pont ezért volt ennek a férfinak tökéletes. ennek a férfinak aki máskülönben teljesen átlagos volt. dohányzott, Stephen Kinget és Robin Cookot olvasott, ha felhozták neki Jane Austent, akkor elhányta magát, imádta a bolognait meg a rolling stones-t, hetente kétszer maszturbált, szerdán és szombaton fél tizenegykor. egy irodában dolgozott, és felhívta a szüleit minden hétvégén, akik minden erejükkel próbálták összehozni egy csinos és művelt nővel. csinos és művelt. szitokszavak e férfi szótárában. havonta egyszer berúgott. imádott berúgni. imádott horgászni. tehát teljesen átlagos volt. kivéve, hogy utálta a nőket, urambocsá' az okos és szép nőket, oh, ha ez a két tulajdonság egyesült valakiben azt egyenesen le tudta volna lőni. és utálta a mocskos magazinokat. felállt. odasietett az ősrégi lejátszójához. elindította ami benne volt. Beatles. hm. érdemes volt hazalátogatni.

a borotvaügy

Na igen. Megoldódott számomra a rejtély, hogy mire valóak a női borotvák. Mert ugyebár az mindenki számára egyértelmű, hogy szőrtelenítésre abszolúte alkalmatlanok. De valamire nyilvánvalóan jók, hisz kevés olyan dolog van ami semmire sem jó. Mondjuk nem hiszek azokban a közhelyekben, hogy a rosszból is lehet tanulni, mert, ha valami szar, akkor ki akar neki állni ebből még levonni a tanulságokat. De például, ha van egy lyukas szemeteskukád, amibe nem tudsz szemetet rakni, mivel lyukas, akkor használhatod dobnak, egy pénztelen, kezdő zenekarban, garázsban próbálni, fűzfából dobverőt faragni, szünetben szalonnát enni. még hangulatos is. És hát a borotvára sem szabad kimondani, hogy semmirekellő, ha mást nem is ezt, ma megtanultam. Elképesztően éhes voltam, és vettem egy zacskó sós mogyorót. Az egész családon végigment, senki nem volt képes kinyitni, ráadásul kocsiban ültünk, nem volt nálunk olló, kés. Apám meg nem olyan fajta aki svájci bicskát tart a farzsebében. Arra születni kell. Kell egy stílus ahhoz, hogy olyan légy, hogy létjogosultsága legyen egy bicskának a zsebedben és lazán elővedd, ha a lányod enni akar. Na ő nem ilyen. De! És itt térdre borulok a borotvakészítők előtt, mert megmentettek az éhhaláltól. Kilógott a piperetáskámból, a cukcsimukcsi rózsaszín borotvám, és tele reménységgel kikaptam onnan és megtépáztam vele a zacskót. Jól laktam. És megtaláltam a női borotvák rejtett értékeit. Érdemes volt felkelni.

ne mondd, hogy minden így jó és senki nem pótolható

Namármost. Annyi minden történik és egyszerűen se időm se energiám itt megosztani [ide kívánkozik egy jelző, de nem jut eszembe semmi értelmes] életecském kis szigetszerűen felbukkanó, illetve olykor montázsmódon illeszkedő eseményeit. Úgyhogy, ha idejövök akkor általában szentimentális élet és társadalomszidó összegzéseim, avagy dicsérő-fikázó zenekritikáimat lehet olvasni. Ha mondjuk kicsit unalmasabb lennék, vagy itt nem is rajtam van a hangsúly, hanem a körülöttem zajló, működő mechanizmusokról, amik befolyásolnak és különböző medrekbe terelnek, szóval, ha kicsit lassabban, nyugalmasabban működnének, akkor tudnám ezt a blogot is ilyen nyitott napló módon vezetni, de hát nem így vezetem, ez van. Nem ígérem, hogy változtatni fogok rajta... Mert nem így lesz!! Haha. Hahahahahahahahaha. Most úgy röhögök, mintha tudnám, hogy ez neked rossz. Kárörvendő kacaj. Pedig a legvalószínűbb, hogy téged ez fenemód nem érdekel. Mert vagy megszoktad a stílusom, vagy pedig csak idetévedtél. Amúgy voltam Quimby koncerten, húhátaz nagyon állat volt!! Merje még nekem valaki azt mondani, hogy a magyar zene haldoklik. Hát szerintem pont nem az haldoklik... Mert ugye... "Mindenki él, nincs rá igény
Hogy pont az idén legyen világvége"
Áhh. Iszonyat nagy buli volt. Kiss Tibi borízű hangját és Livius elemi erejét, a quimbyt úgy alapból nem lehet megunni. Pedig már rongyosra hallgattam minden lemezüket.
Ma apa komoly fejjel ezt mondta (már pedig, ha ő valamit komoly fejjel mond, akkor azt komolyan is gondolja), hogy az emberek, hogy merészelik számon kérni az élettől az igazságokat, ha ők maguk hazugságokban élik le az egész életüket. "És, ha mélyen, nagyon mélyen belegondolsz, mert a közhelybe csak így érdemes belegondolni, különben értelmetlen, jól hangzó, agyonhasznált szóvirág csak, szóval, ha megteszed, hogy ezt átgondolod, látod, hogy igazam van." Majd kortyolt egyet az alkoholmentes söréből...