A nagy hohohohorgász

Á milyen "szellemes cím".

A magyarázat a szemed előtt: ma voltam horgászni. Apukámmal és nagypapámmal. Hát mintnemondjak. Nem számítottam erre... Hajnali negyed ötkor apa beront a szobámba, kicsit olyan "jujjkitörtaharmadikvilágháborúfílingben": kelj fel! Én meg beijedek, mert ugye a háborúba lőni szoktak és én még a rendőrtől is félek, mert annak van pisztolya és, ha nem vagy neki szimpatikus fogja és lelő. Hát igen, vannak ilyen beteg dolgok a háznál, például mikor kicsi voltam elhatároztam, hogyha lesz férjem, akkor a mi házunkban sosem lesz kés, max kenőkés és szeletelt kenyeret veszek, meg szeletelt sajtot, meg szeletelt felvágottat, mert attól rettegettem, hogyha egyszer összeveszünk a férjemmel, akkor mad éjjel fogja a kést és leszúr... Ebből is látszik, hogy tudat alatt mennyire meg tudnék bízni abban az emberben ki esetleg lesz olyan idióta és elvesz. XD Szeletelt kenyerestül együtt. Na szóval térjünk vissza a tárgyra, felkeltem és elindultam a háborúba, kaptam kakaót, ami nem volt finom, mert a mizo-s tej, szerintem nagyon gáz... Fogat mostam, és a superwhite fogaimmal a superfesh leheletem, apum és nagypapám kíséretében elindultunk horgászni. Hát mit ne mondjak, egy fél harcsavádli nem sok, annyit se fogtunk. (xd ez ilyen mesébeillő fordulat volt.) de komolyan semmit, pedig vettünk olyan "cukcsi" kis földigilisztát is hozzá. És a ciki az egészben az volt, hogy a tó körül rajtunk kívül kb. még hat-hét társaság horgászott, és mindenki kifogott valamit rajtunk kívül. Volt aki tíz kilósat. Velünk szembe ott vigyorogtak, meg fényképezkedtek. Próbáltam jelezni apának, hogy szerintem azzal van a gond, hogy kábé öt éve ugyanazt a pár doboz kukoricát és pufit használjuk, és lehet, hogy a halak is ugyanúgy ki vannak akadva a lejárt szavatosságú cuccokra, mint az ember. Hát mégis milyen lenne, ha egy 2005-ben lejárt ketchupot nyomnék a pizzámra. fuj... Hát ez van. A végén még jól el is áztunk. Mindegy... :) Azért vicces volt.

www.youtube.com/watch?v=pBrBs8kKFU8&feature=related

Üdv.: Pergamen

"Élni tudni annyi, mint nevetni a halálon és meghalni a röhögéstől."

Hali.
Látod B, példát vettem Rólad. A mai bejegyzésem címe nekem is egy idézet, amely Fernando Avaralltól származik... Nem lesz ez mindig így, de ez tetszett. :) Úgy döntöttem, hogy ma jó kedvem lesz. Meg is történt, amire vártam, MA HIDEG VOLT. :) Pár nap múlva megyünk a Művészetek Völgyébe, szerintem nagyon jó lesz, már voltam csomószor, ez a legjobb magyar fesztivál az biztos. Mivel nem sok egetrengető dolog történt ma velem: írtam, beszélgettem, zenét hallgattam meg még pár dolgot, ezért ideteszek két rövidke történetet, amit tegnap mesélt egyik ismerősöm.
A tudós figyelmesen olvas karosszékében alkonyattájt, mikor idegesen befut hozzá a bejárónője: - Uram, tolvajok vannak a könyvtárban! - a tudós felemeli a fejét, és őszintén érdeklődő arccal ezt kérdezi: -No és, mit olvasnak?
*
Mark Twain, a híres író egy előkelő fogadáson vesz részt, és a vacsorán egy körülbelül vele egyidős nő mellé kerül. Így szól hozzá, nyájasan: - Hölgyem, maga elragadó. - a hölgy erre savanyú mosollyal így felelt: - Hát uram, sajnos én önről ugyanezt nem tudom elmondani.
- Tegye azt, mint én. Hazudjék.

szerintem jópofák. nem nagy cuccok, de elmosolyodtam mikor hallottam őket...
pápá.

a tehén is lila?

Heló.

Igen, igen, nem tévedsz, ismét itt vagyok és boldogítlak, DRÁGA OLVASÓM. Hogy egy kis helyzetjelentést közvetítsek a hogylétemről, röviden: voltam jobban is. Vagyis pontosabban: körülbelül 5-6-szor voltam a mostani állapotomnál rosszabbul. És nem egy problémám van, amiből fakad a többi, hanem külön ágakról jön az összes, és egy helyen, egy időben valahogy összefonódik és egyre szorosabb lesz a csomó. Fulladásig.

Nem írom le az összes gondot-bajt, mert nem tartozik ide. Nem tartozik a világra. Mondjuk azt szerintem sokan tudják, hogy, ha valamire rájössz, valami olyasmire, amit addig nem tudtál, csak éreztél, és az egész nem tudatosan, hanem ösztönből működött, és ez olyan, ami egy fontos dolog, de nem feltétlen jó, szóval: HA RÁJÖSSZ ARRA, HOGY EDDIGI ÉLETEDBEN EGY BIZONYS DOLOGGAL KAPCSOLATBAN, MIT TETTÉL FOLYAMATOSAN, és tudatában vagy, hogy áááááááááá. Ez hülyeség, nem tudom leírni. Nem lehet egyszerűen. Mert. Mindegy, a lényeg, hogy az a világ legnagyobb közhelye, hogy az élet nem áll le, ez teljes mértékben így van, de marha nagy igazságtalanság. Én ember vagyok, nekem idő kell ahhoz, hogy ezt helyrerázzam, valaki állítsa már le egy percre a világot, mert így nem lehet továbblépni... Vagy nem is vagyok ember?

Az ember a legfejlettebb állat? Ez magyarázná, azokat az ösztönöket, amelyek felett nem tud uralkodni az agyunk?

Mindegy. Most nem sajnáltatom tovább magam, gondolom van jobb dolgod is annál, hogy ezt a mocskot olvasd. Menj le a strandra, csajozz, vagy pasizz, ahogy tetszik... Igyál colát, rontsd az egészséged, egyél pizzát, mert finom, vásárolj, mert az vicces, egyél csokit, hogy hízzál, de ne szenvedj, mert, ameddig nem muszáj, addig... addig élj.

kesztyűben.sapkában.hóesésben.

Háj!

Ma már az egész országban veres riasztás van. Magyarul gatyarohasztó hőség. Milyen jó szó ez a gatyarohasztó... Képzeljük el, hogy ott van kint az udvaron egy kék cipzáros gatya és a Nap oly módon melegíti, hogy már caffatokra rohasztotta. Hm, ilyen jelenséget még nem tapasztaltam, de most kirakok az udvarba egyet, hátha estig elrohad...

Egyébként ma jöttem rá, hogy imádom a telet. Eddig úgy gondoltam, hogy a nyár a kedvenc évszakom, de egyszerűen gyűlölöm a meleget, meg mikor egy gatya rohad a napon. Jó, mondjuk mindezidáig az összes nyáron érthető volt, hogy szerettem a nyarat, ugyanis állandóan kétoldali iskolaundoritiszben szenvedtem, mivel sem a tanárokkal, sem osztálytársaimmal nem ápoltam jó viszonyt. Ezt érthetjük úgy, hogy húsvét hétfőn senkihez nem vittem át a komatálam. De mostanság azon kapom magam, (ugyanis a mostani osztályomat nagyon bírom) hogy hiányzik a gimi.

Igen a tél, valóban a legszebb évszak, most már tudom. Menni, sétálni a havas utcán, a barátaiddal, szürcsölgetni egy műanyag, zártfedelű poharas, mézes teát. A hidegben egyénként is jobban érződik a szeretet melege. Meg hát milyen lenne a karácsony, nyáron? Fantasztikus érzés, mikor egy másik kesztyű szorongatja a tiedet. És a kesztyűk beszélgetnek, a sportról, egy új könyvről, ami épp az Alexandra toplistása. Vagy éppen beülni a könyvtárba és a holnapi fizikaanyagot ott megtanulni, miközben ki-kinézel a havas párkányon és látos gyermekek sokaságát, amint hógolyóznak. A meglepetés ereje, hogy mivel ajándékozd mega szeretteid... Ezek a boldog titkok. Én így hívom őket. A mézes süti, a narancs, és a fenyőág keveredésének illata.

Milyen szép a tél...

Pergamen

egy másik dimenzió

Halihó.

Ez a bejegyzés egy bocsánatkérés, vallomás és tényközlés is egyben. 3 in 1.

Tehát... A lényeg az, hogy az utóbbi pár napba nagyon beleástam magam abba a bizonyos dologba, amiről meséltem már. Könyvet készülök írni... És eddig is megvolt a sztori, a tervezet, a szál, a tartalomjegyzék, de mindig valami volt, ami miatt, nem jött meg sose, hogy mi legyen az első mondat. Nem indult be az a bizonyos gépezet, ami adja a ritmust, a lüktetést, amitől egyik szó jön a másik után erőlködés nélkül és mikor utána olvasod, akkor tetszik. És kerek, és gömb és nem olyan hiányos, nem erőltetett, hanem megvan az a bizonyos érzet, ami ihlet néven ismeretes. Volt sok bevillanás, képek... És megmozdult a dolog...

Ez lehet, hogy azért történt, mert pár nappal ezelőtt egy elég, hogyismondjam, egy olyan élmény ért ami megviselt, és valahogy befordultam, elkezdtem megint ezen a dolgon járatni az agyam és nem állt le. És ültem a laptop előtt és be volt nyomva közben az msn. És én csak írtam és írtam a wordbe, egymás után a sorokat, azt a világot a Balassi utca világát, és hiába villogott vagy 5 msn ablak, nem írtam vissza. Valahogy olyan önkívüeti állapot volt. Ilyet nem sokszor érzek. Egy másik dimenzió... Nagyon furcsa... A kezeid alatt nem áll meg a betűcsattogás... És vissza akartam írni. Mert volt köztük olyan is, akivel feltétlenül is meg szeretnék valamit beszélni, meg egyébként is... Ki kellett volna kapcsolnom az msn-t. De máshol voltam. Nagyon messze onann. Bocs.

Pergamen

gondolkodás nélkül

Heló.


Általában a blogbejegyzések előtt kigondolom, hogy miről fogok regélni, vagy legalábbis meg van a fonál, amivel majd elindulok, hogy ne kelljen az Olvasót olyasmivel fárasztani, hogy jajj, ma mit írjak, hogy jajj nem jut eszembe semmi. Mert sok olvasó fáradékony és, ha ilyesmit látna az oldalamon esetleg gyorsacskány felirányítaná egerét a jobb sarokba és élesen a piros x-re kattintana. Egyébként szerintem hülyeség, hogy piros x, mert nem piros, hanem fehér piros alapon. De mindegy. Jó, persze néha előfordult üresjárat a blog történetében, de általában van elképzelésem, hogy mit akarok a képernyőre vetni, amelyet sokszor azonban nem sikerül jól kivitelezni. Nos, ma kivételes nap van. Teljesen cél nélkül írok, mégis viszonylag gyorsan peregnek foltos ujjaim alatt a billentyűk, melyek sokkal többet mesélnek a használójáról, mint gondolnánk. Az én billenytűzetem annak ellenére, hogy nem öreg eléggé viharvert. A maszattól, amit egy Lays chips zsíros maradványáról kezemmel a g betűre kentem, már alig látni, hogy ez g, inkább talán o-ra hasonlít. Egy fonaldarabka a b betű alatt, pedig nem szoktam varrni. Különös... Ciklámen színű a fonal... Sejtelmem sincs hogyan kerülhetett oda. Aztán hajszálak kerítik körbe az a-h intervallumot. Ez a tény, csak ama nyers igazságot támasztja alá, hogy hullik a hajam. De nem kell aggódni, majd újra nől. Pár perecdarabka, jól esik a rágás, gépezés közben. Mikor nagyon ínséges idők voltak és nem volt pénzem perecre akkor a küszöböt rágtam. Még most is tisztán kivehetőek a fognyomok. Na jó, nem. Perecre azért mindig akadt egy kis pénz, meg annyira sosem voltam éhes, hogy felnyesegessem a küszöböt és beleaprítsam a Cézár-salátába. Ezektől a szépséghibáktól eltekintve a billentyűzet fejedelmi, csak az m betű ragad be néha. Ma lomha nap volt. Kinggel randiztam. Az ujjaim odaragadtak a könyv támlájához. Ja, meg beszéltem F-fel. Valószínűleg fantasztikus lesz a péntek.:D Akkor senki ne keressen. Vagy de, akkor, ha meghalt az oposszumja, mert kötök neki masnit. Na ennyi jött össze tervezés és gondolkodás nélkül. Remélem nem bőgsz a fájdalomtól. Ha igen, akkor kattints a FEHÉR x-re. Tudod ott fent. Jobb oldalon. :) Heló...


U.i.: a képen látható billentyűzetek közül egyik se az enyém. Ha a pirosat megveszed nekem akkor majd kapsz egy szívközpontú ölelést. Nem tudod mi az, ugye? Nem baj, ha elolvasod Kathleen Keating-től az Ölelések kis könyvét, akkor majd rájössz.:)
Itt megtalálod:
www.libri.hu/konyv/olelesek-kiskonyve.html
Pergamen

King: A ragyogás

A könyvre, mint olyanra, egy másik könyvben bukkantam rá. Még pedig a Szent Johanna Gimi második részében. Arnold (:D:D:D) olvassa az osztálykiránduláson, mire Reni megkérdezte tőle, hogy szerinte a számára milyen King könyv lenne való olvasásra, hisz még nem ismer semmit. Erre Arnold megkérdezte tőle, hogy melyik könyv volt eddig a legfélelmetesebb amit olvasott. Reni azt válaszolta, hogy a Gyűrűk Ura. Arnold elmosolyodott, átnyújtotta A ragyogást Reninek, aki 8 oldal múlva kétségbeesett, és félni kezdett... Úgy döntött egyelőre még nem olvas Kinget.

Nos, ennyi elég volt, hogy felkeltse az érdeklődésem, ugyanis én sem olvastam még Kinget és a horrort, mint műfajt a filmvásznon nem annyira kedvelem, de könyvben inkább. Tegnap kaptam. Még eléggé kezdeti stádiumban vagyok vele, de eddig remek. A szerző remekül építi fel a dolgokat, és a történet minden egyes mozzanata a szemem előtt játszódik, köszönhető ez például annak is, hogy pazarak a jelzős szerkezetei. És persze a sztori, maga a történet is izgalmasnak ígérkezik. Egy pillanat idemásolom a hátlapján lévő szöveget:

"A ragyogás pompás rémtörténet, amelyben minden hitchcocki klisé adva van: a Colorado-hegység egyik magaslatán a hó által a világtól elzárt szálloda, melynek története hátborzongató rémségek sorozatából áll; egy ún. "második látással", vagyis ragyogással megáldott-megvert túlérzékeny kisfiú, aki azt is megérzi, ami csak történni fog, s érzékenységével jelen idejű fenyegetésként éli át, ami a múltban már megesett; az alkoholizmusból kigyógyult apa, akinek labilis idegrendszere fokozatosan tovább bomlik, mígnem a Szálloda (amelynek történetét meg akarja írni) szelleme teljesen a hatalmába keríti, s ezzel a pusztító szellemmel azonosulva családja megsemmísítésére tör; az elhatalmasodó tébolynak már-már természetfölötti őrületté fokozása, s ennek megfelelően olyan "képsorok", amelyekhez hasonlóan csak a Hitchcock-filmek tetőpontján találhatók; s végül - ha nem is mindenki számára - a megmenekülés."

Mivel még csak pár fejezetet olvasta el, nem történtek olyan dolgok, amiktől esetleg nem tudnék aludni, persze vannak utalások stb., de eddig ez a kemény történet még nem vált veszélyessé az olvasó (azaz az én) számára (számomra). A nyers sztori, amit bemásoltam, kicsit talán egy kis klasszikus, megszokott horrorsztori érzést kelthet, félelmetes szállodával, egy aranyos kisfiúval akinek látomásai vannak, de ezt megcáfolandó, hogy ameddig jutottam már az teljesen egyedülálló. Már az első oldaltól láthatóvá vált, hogy King nagyon jó író. Remélem, hogy ezt a kicsit hiteltelen véleményt (mivel a könyv első részében tartok még), hitelesíteni tudom, mikor pár nap múlva becsukom a könyvet, ideülök a géphez, és átfogó kritikát írok (vagy nem) róla. A lényeg, hogy eddig tetszik. :) Akit érdekel a könyv, egy szerényebb állományú könyvtárban is biztosan megtalálja, vagy, ezen az oldalon:

www.konyvbuvar.hu/index.php?page=product&PRID=13338#

viszonylag olcsón.

Ja meg a közeli ismerőseimnek szívesen kölcsönadom. :)

Pergamen.

Nincs időm

Helló újra Kedves Olvasó!

Hogy mit ne mondjak hiányoztál. De semmi elérzékenyülés, erre most nincs időm. (bocs.)Térjünk tehát a tárgyra. Annyit mondok, hogy ma egészen biztos, hogy nem tartok élménybeszámolót a nyaralásról. Csak mert nincs időm. Majd talán, holnap rakok fel képeket, persze olyanokat, amelyeken sem én, sem drága szüleim nincsenek rajta, mivel nem szeretném, hogy egy piripócsi kémbanda felismerje, hogy én vagyok az a bizonyos oposszummasnikötő akit már régóta keresnek és a bejegyzésekből kikövetkeztetve rájöjjenek, hogy hol lakom, és éjjel édes álmaim közepette, fekete szőrzetes lábukkal bemásszanak aranykeretes és ezüstborítású ablakomon és a nyakamba szúrjanak egy méreggel teli injekciót. Ugye milyen szörnyű? Egyébként nincsen aranykeretes és ezüstborítású ablakom, ezt csak a hatás kedvéért mondtam, meg az sem egészen 100 százalék, hogy szőrös a lábuk, de most ezt tovább nem fejtegetem, mert nincs időm. De a képeket sem ma rakom fel, mert nincs időm, de lehet, hogy holnap se lesz. Egyébként mindenkit szerettel várok éjjel, hajnali háromkor operaestet fogok tartani a Sydney operaházban. Verdi operákból összeválogatott dalokkal. Bár lehet, hogy nem lesz időm. Kit tudja. Egyébként, ha valaki tudja, hogy Szent László annak idején tett-e újévi fogadalmat az szóljon, mivel szeretnék egy olyan könyvet írni, melyben Szent László megfogadja, hogy soha többé nem fog Milkát enni, és a könyv eme szenvedő napjainak bemutatásáról szólna. Hogy megy az Árkádban és mindenhol csak csokihegyeket és halmokat lát és pirospettyes kendőjű nénikék kedveskedve ajánlgatják, a lila papírba csomagolt, finomabbnál-finomabb ezerféle csokoládékölteményt és ő érzékenyen elbőgi magát a mozgólépcsőn, és fájdalmasan ráborul az egyik nőre, akik épp a Media Markt-ból hozza ki az újonnan vásárolt turmixgépet. És ezért lenne fontos azt tudnom, hogy annak idején divatba volt-e az újévi fogadalom, mert szeretnék, minden tekintetben korhű, és hiteles Szent László-ideji világot ábrázolni. De most ennek a kérdésnek nincs időm utánanézni, ezért kérem aki tudja a választ a kérdésemre az írja meg commentbe, mert az elképzelhető, hogy esetleg azt megengedi az időm, hogy elolvassam. Bár semmit sem lehet tudni. Most mennem kell, nincs időm, mert Demi Lovatóval lesz egy meteorológiai újévi kongresszusom. Ugyanis meteorológus vagyok. És ő is az. Demi Lovato az egyik leghíresebb meteorológus a világon. Megtiszteltetés, hogy vele együtt fogok egy megbeszélésen ücsörögni. Agyő, ha lesz időm, akkor a következő bejegyzésben kedvesebb leszek. Az idő pénz, a kedvesség pénz, és ez a kettő együtt, egy egész hozománynak is elég.

Pergamen

semmi gáz.

Nyugalom, jobban vagyok, ha esetleg valakit érdekel a hogylétem. Akit nem, az nyugodtan átsikolhat az első mondaton, mégpedig úgy, hogy sikk. Ha megvolt, akkor bejelentem, hogy holnap elmegyek nyaralni, szóval eme bejegyzés fog éktelenkedni a blog tetején, napkig... Ahová megyünk ott még nem jártam és bizakodva állok az út elé. Azt nem árulom el, hogy hová megyek, mert még odajössz és meggyilkolsz. Például úgy, hogy a nyakamba szúrsz egy méreggel teli injekciót és ott fogok fetrengeni a földön, mint Betty Thanakiss...xdxd. Aztán majd meghalok. Arra emlékszem, hogy régen, mikor kicsi voltam azt szerettem volna, ha rock zene megy a temetésemen, és azok mondanak beszédet akiket valóban szerettem és csupa vidám dolgot mondanak, amitől senkinek az eszébe nem jut, hogy gyászkendő mögül kisírt szemekkel figyelje a szertartást. Ja, meg napraforgót akartam a síromra. És valami művésznevet vésni az eredeti mellé, például, hogy Pergamen. Csak az a baj, hogy senki nem ismer úgy, csak a blogolvasók. Ez van. Meg az is eszembejutott, hogy világ életemben hamvasztást szerettem volna, mert a volt osztálytársam olyanokat mesélt, hogy volt olyan, aki felébredt a sírjában és elkezdte kapargatni a koporsót, hogy ki tudjon szabadulni, de mire kijutott már az összes lába és keze a múlté volt a sok kaparástól. Ja, és persze ezután hozzátette, hogy ez mind így igaz...

Arra emlékszel, hogy pár bejegyzéssel ezelőtt megígértem, hogy mindig írok ide valami okosságot, ami a tanévből megmaradt. Lássuk csak, mire emlékszem. Oké, akkor legyen biosz: az emlősök szaporodás szempontjából három csoportba sorolhatók: a tojásrakó emlősök, az erszényes emlősök és a méhlepényesek.

Na jó, pluszba még iderakok egy verset, hogy legyen mit olvasgatni, míg én elámuló fejjel fényképezgetem a csodákat, sütettem a hasam és a többi. Ha a közeli ismerőseim mégis feltétlen vágyat éreznek arra, hogy beszéljenek velem, míg nem vagyok netközelbe, annak annyit mondok, hogy a telefon nálam lesz...

Kányádi Sándor: Valaki jár a fák hegyén

valaki jár a fák hegyén

ki gyújtja s oltja csillagod

csak az nem fél kit a remény

már végképp magára hagyott

én félek még reménykedem

ez a megtartó irgalom

a gondviselő félelem kísért eddigi utamon

valaki jár a fák hegyén

vajon amikor zuhanok

meggyújt-e akkor még az én

tüzemnél egy új csillagot

vagy engem is egyetlenegy

sötétlő maggá összenyom

s nem villantja föl lelkemet

egy megszülető csillagon

valaki jár a fák hegyén

mondják úr minden porszemen

mondják hogy maga a remény

mondják hogy maga a félelem

(meg is lett zenésítve, itt a link, szerintem nagyon szép)

www.youtube.com/watch?v=yEgtRrBHJfE

Üdv.: Pergamen

búvárkodás a Könny-tóban

Nem azért írom ma a második bejegyzésemet már, mert annyira unatkozom, vagy, mert valakinek jól be szeretnék olvasni, esetleg bűntudatot kelteni benne, de úgy érzem, ha ezt a dolgot nem írom ki magamból, akkor egész éjjel bőgni fogok... Jobbnak láttam tehát, ezt a módszert. Az igazság az, hogy nem tartom magam sértődékeny típusnak. Most sem a sértődöttség beszél belőlem. Csak talán, a csalódás... Sebezhetőnek viszont annál inkább gondolom a személyiségem... Meg lehet bántani avval, ha becsapnak, ha magamra, vagy cserben hagynak, ha nem fogadják a szeretetemet...

Már most tudom, milyen szánalmas lesz a végén ez a bejegyzés... De most már mindegy. Elmegyek zsepiért, mert csorog a könnyem...

Itt vagyok.

Nem az, csak ma este kaptam egy olyan telefont, amire nem számítottam. Teljesen bizonyos voltam benne, hogy az az ember megtartja az ígéretét, aki két hete, és pár napja is 100 százalékos bizonyossággal vallotta egy bizonyos téma kapcsán. Főleg arra nem számítottam, hogy Ő teszi ezt, mert ez a valaki rendkívül közel áll hozzám. És közel is fog. Ez nem változtat semmin, csak csalódtam, meg sírok. Jó, lehet, hogy kicsit eltúlzom, de... Nyugi, nem haragszom Rád, nem is utállak, ugyanúgy szeretlek, csak ez csalódás volt. Mindegy, majd csak túlélem...

Aztán az is bánt, hogy van két nagyon jó barátom akik bajba vannak. Nehéz lapokat osztott nekik a "sors" és erősnek kell lenniük. Nem érdemlik ezt meg. Sajnálom őket, bár ez nem segít rajtuk. Inkább az, ha azt mondom én bármiben segítek, ha tudok. Mondták páran már, hogy kényelmes a vállam, jót lehet pityeregni rajta, meg tényleg bármi...

És egy jó hír a végére. Nem tudom említettem-e már, de M jelet adott magáról! Él!!! Annyira örülök... Ma beszéltem is vele telefonon. Nyaral. A hangja alapján boldognak tűnt, legalább vele minden rendben van.

U.i.: a kép egy rajz, amit az én kezem alkotott. (igazán nem értem, hogy ma miért tört rám a kézműveskedési kényszer) Azt a házat ábrázolja, mely az esetleges könyvemben szerepel majd, és a legfőbb helyszín lenne. Nem rajzolok szépen... Ez van.

És tényleg nem haragszom, csak értsd meg, ezt ki kellett írnom, hogy holnap ne szilvanagyságú és cseresznyeszínű szemekkel ébredjek.

Üdv.: Pergamen

alkotunk.

Ma jól elvoltam.

Mivel tegnap késő estig a Mondják meg Zsófikának című regényt olvastam, ezért ma déli 12 órakor ébredtem fel. Anyáék elmentek a városba ügyet intézni, meg vásárolni, és a lelkemre kötötték, hogy tegyek valami hasznosat. Hát tettem. Felöltöztem, aztán betettem egy Quimby koncert dvd-t és fűztem egy nyakláncot. Íme: ( a kép és a kezem)

Hát nem nagy szám, háromfajta kékárnyalatból készült. A legvilágosabb itt fehérnek látszik, de az is a valóságban világoskék. Az a vicces, hogy nem vagyok nagyon ékszeres, de, ha felhúzok egyet általában nem azok közül, amiket én csináltam... Az a fiókba megy, vagy elajándékozom. Ja, mondjuk nem is biztos, hogy jó hatást keltene, ha ilyenekkel futkároznék a nyakamba. :D... Bár annak a középső kéknek nagyon szép a színe, ilyen óceános... Majd, ha elolvastam értékelni fogom a Mondják meg Zsófikának-ot. Eddig nagyon tetszik... Kész remekmű. Ja, me meg kiestek a brazilok a vb-n. Nem is baj, legalább nem veszélyeztetik majd az argentínokat. Most teljes gőzerővel nekik szurkolok, mivel a portugálok kiestek. Este lesz Ghána-Uruguay. Nem tudom, talán Ghána szimpatikusabb...

Mára ennyi elég..

Agyőőő: Pergamen

Amit a kávé mesél

Úgy irigylem azokat, akik képesek elfogyasztani nap nap után egy csésze kávét, és nem undorodnak attól a kesernyés íztől, mely egy-egy korty után érezhető az nyelven. Annak, ha valaki kávézik, megvannak a maga rítusai, a különböző szokásai és talán már nem is maga a kávé miatt van az egész, hanem a szertartás végett. Mikor reggel még kissé kómás fejjel felkelsz, megmosdasz és a zöld/kék/barna (esetleg piros) szemeid dörzsölgetése közben felteszed forrni a mennyei italt. Visszabandukolsz a nappaliba, bekapcsolod a tv-t, az éppen aktuális reggeli műsorra, hallgatod mik történnek a nagyvilágban, éppen ki-kivel smárol a "celebek" társadalmában. Közben beteszel két piritóst, beletúrsz a hajadba, majd ugyanazzal a kézzel kinyitod a hűtő ajtaját és kiveszed a lekvárt. Kész a kávé. Kész a piritós. A feketébe beledobálod az éppen számodra ideális cukormennyiséget, a piritóst lassú, fáradt mozdulatokkal megkened... És harapsz. És kortyolsz. És harapsz. És kortyolsz. És harapsz. Az is mennyi mindent elárul, hogy melyik irányba kevergeted a kávét. A kávé mesél arról aki issza...

Például, van a nagymennyiségű termoszos kávé, amely viszonylag gyenge és rengeteg cukor van benne. Ezt isszák a szomorú diákok, a tanulás rabjai, akik reggel elmennek hazulról és idegölő perceiket ilyen édeskés élménnyel dobják fel.

Van a jeges kávé, tetején sok tejszínhabbal, ez azoknak a vidám virágmintás ruhájú nők választása, akik szalmakalapban és piros napszemüvegben kenik magukra a strandon a 40 faktoros napolajat, hogy egy kis icecofee-val hűtsék magukat.

Létezik a komoly olasz kávé, amelyet üzletemberek isznak átlátszó csészéből, kevés cukorral, másik kezükben mobillal. Beszél, csacsog a pénzről egy patináns kis kantinban, mindenkivel magázódik és rendre meg van kötve a nyakkendője.

És persze van a kihagyhatatlan mekis kávé, műanyag fedeles pohárkában, szívószállal, a rohanó emberek kávéja, akik úgy futnak a nagyvilágba, mint a mérgezett egér. Szépek, vidámak, gyorsan beszélnek, tudnak rengeteg nyelvet, egészségtelenül étkezeknek...

Emiatt sajnálom, hogy nem szeretem... Pedig egy csésze... igazán ki tudja fejezni, hogy milyen a kedvünk, vagy kik is vagyunk valójában... Reggelente feketét innék, a sulibán lágy cappucinot, nyaraláson icecoffet, külföldön barzilt, olaszt, vagy amszterdamit, mindig más cukoradagolással. Lenne kávégyűjteményem, meg kávészemekkel szórnám körül az asztalt. Tartanék kávédélutánt, meg kávénapot, meg írnék kávédalt, és kávéverset, kávémesét, kávéregényt, de mivel nem szeretem... ezért csak egy kávéelemzésre futotta.