Amit a kávé mesél

Úgy irigylem azokat, akik képesek elfogyasztani nap nap után egy csésze kávét, és nem undorodnak attól a kesernyés íztől, mely egy-egy korty után érezhető az nyelven. Annak, ha valaki kávézik, megvannak a maga rítusai, a különböző szokásai és talán már nem is maga a kávé miatt van az egész, hanem a szertartás végett. Mikor reggel még kissé kómás fejjel felkelsz, megmosdasz és a zöld/kék/barna (esetleg piros) szemeid dörzsölgetése közben felteszed forrni a mennyei italt. Visszabandukolsz a nappaliba, bekapcsolod a tv-t, az éppen aktuális reggeli műsorra, hallgatod mik történnek a nagyvilágban, éppen ki-kivel smárol a "celebek" társadalmában. Közben beteszel két piritóst, beletúrsz a hajadba, majd ugyanazzal a kézzel kinyitod a hűtő ajtaját és kiveszed a lekvárt. Kész a kávé. Kész a piritós. A feketébe beledobálod az éppen számodra ideális cukormennyiséget, a piritóst lassú, fáradt mozdulatokkal megkened... És harapsz. És kortyolsz. És harapsz. És kortyolsz. És harapsz. Az is mennyi mindent elárul, hogy melyik irányba kevergeted a kávét. A kávé mesél arról aki issza...

Például, van a nagymennyiségű termoszos kávé, amely viszonylag gyenge és rengeteg cukor van benne. Ezt isszák a szomorú diákok, a tanulás rabjai, akik reggel elmennek hazulról és idegölő perceiket ilyen édeskés élménnyel dobják fel.

Van a jeges kávé, tetején sok tejszínhabbal, ez azoknak a vidám virágmintás ruhájú nők választása, akik szalmakalapban és piros napszemüvegben kenik magukra a strandon a 40 faktoros napolajat, hogy egy kis icecofee-val hűtsék magukat.

Létezik a komoly olasz kávé, amelyet üzletemberek isznak átlátszó csészéből, kevés cukorral, másik kezükben mobillal. Beszél, csacsog a pénzről egy patináns kis kantinban, mindenkivel magázódik és rendre meg van kötve a nyakkendője.

És persze van a kihagyhatatlan mekis kávé, műanyag fedeles pohárkában, szívószállal, a rohanó emberek kávéja, akik úgy futnak a nagyvilágba, mint a mérgezett egér. Szépek, vidámak, gyorsan beszélnek, tudnak rengeteg nyelvet, egészségtelenül étkezeknek...

Emiatt sajnálom, hogy nem szeretem... Pedig egy csésze... igazán ki tudja fejezni, hogy milyen a kedvünk, vagy kik is vagyunk valójában... Reggelente feketét innék, a sulibán lágy cappucinot, nyaraláson icecoffet, külföldön barzilt, olaszt, vagy amszterdamit, mindig más cukoradagolással. Lenne kávégyűjteményem, meg kávészemekkel szórnám körül az asztalt. Tartanék kávédélutánt, meg kávénapot, meg írnék kávédalt, és kávéverset, kávémesét, kávéregényt, de mivel nem szeretem... ezért csak egy kávéelemzésre futotta.