Pages

2010. június 30., szerda

Lovas Abigél




Elfelejtettem, hogy tegnap milyen szép napom is volt. Úgyhogy most le is írom: Először is, elmentem venni egy tál napsütötte műzlit.


Mikor ezt megcsináltam, akkor hirtelen egy másik napsütötte műzlit vettem, és találkoztam Lovas Abigéllel.


- Szia, Lovas Abigél! - mondtam. Mire ő:


- Szia, Xyí Pergamen - mondta, mert mi már ismertük egymást.


De annyira nagyon szorosan még nem. Tudnillik, hogy tulajdonképpen egy táborban találkoztunk, mert nagyon szeretem a nyári táborokat, mert én á tényleg én vagyok!


És akkor elmentünk Lovas Abigélhez, és megsétáltattuk a földirépáikat.Szép volt, meg jó is volt, meg minden, de egy idő után illetőlegesen unalmas lett.


Ezért meguntuk az egészet, és elmentünk mihozzánk. Meggyet ettünk, mert nagyon szeretem a meggyet, ő pedig szintén.


Lovas Abigél egyszer elpusztult, mert be kell vallanom,hogy őt igazából én találtam ki, és örökké hálás leszek neki, amiért ezt a szép napot szerezte nekem. :)

2010. június 27., vasárnap

A szavazás és annak következményei


A kérdés így hangzott: Zárjam be a blogot? (az eredmények alapján fogok dönteni)


A kérdésre 9 válasz érkezett. Ebből 9 db érvényes volt, és 0 db érvénytelen volt. A szavazást ilyen szempontból sikeresnek minősíthetjük.


A válaszlehetőségek:


Kérlekkérlekkérlek!!! Nagyon unlak. (0 db szavazat)


Felőlem azt csinálsz amit akarsz. (1 db szavazat)


Nem muszáj, úgyis ritkán járok ide. (0 db szavazat)


Ne. (8 db szavazat)


Mivel nem vagyok egy matekzseni, ezért nem tudom, hogy hogyan kellene megállapítani, hogy hány százalékban nyert a Ne. De tulajdonképpen mindegy. Nyert. Nos, ez maga után vonja azt is, hogy nem zárom be a blogot, mint ahogy ígértem a kérdés zárójelébe. Igazából nem aggaszt, az az egy darab felőlem azt csinálsz amit akarsz vélemény, inkább az, hogy a válaszadók túlságosan udvariaskodók, ugyanis én feletébb elégedetlen vagyok ilyen szempontból a bloggal. Fellelhetők hullámvölgyek. És azért írogatok gyakran, nem pedig úgy, hogy hagyom egy kicsit, hadd pihenjen, aztán újult erővel fogok neki, mert ismerem magam, és nap mint nap szoktam olvasgatni a huszonvalamennyi naplóm, melyeket elkezdtem, de pár jegyzet után becsuktam és ráuntam, de azért kössz a bizalmat... Jól esik.


Ma visszaemlékeztem arra a dologra, amit a tanév során a színjátszós tanárom mondott:


"Nekem párszor már feltettek hülye kérdéseket. Például azt, hogy te ölnél-e meg embert, ha lenne egy olyan nap, mikor büntetlenül megtorolhatjuk sérelmeinket, akár gyilkossággal? Igazából, a kérdés talán nem is lenne olyan ostoba, ha a másik oldalról közelítjük meg: te magad életben maardnál-e egy ilyen napon?"


Én ezen csomót gondolkodtam... És nem tudom... Talán igen, talán nem. Ezt a kérdést feladom a blog olvasóinak is, egy szavazásba... A választ ne hamarkodjátok el.


Üdv.: Pergamen

2010. június 26., szombat

álmok álmodója...


A közvetlen környezetemben élőkkel ellentétben én rengeteget álmodok... Sokszor vicces, kissé bizarr dolgokat, előfordul (azok a kedvenceim!!!:)), hogy legnagyobb, legféltettebb vágyaimat... Ezek után hajlamos vagyok felébredés után is még azt hinni, hogy megtörténtek... Jó is volna...:)

Aztán van egy visszatérő...

Emiatt nem fogom soha többé a kezembe venni az álmos könyvet... Ki tudja, mit jelenthet... Aki tudja kérem az se írja megjegyzésbe... Az álom, íme:

A dédimmel ülök a szobájába és felolvasok neki a Dunántúli Naplóból egy cikket... Ő figyelmesen hallgatja, néha el-elbóbiskol a lényegtelenebb részeknél, mikor is arra leszünk figyelmesek, hogy csöngetnek. A dédim felébred és botjára támaszkodva megy ajtót nyitni. A postás volt az. Átadott a dédimnek egy levelet, és megkérdezte, hogy van-e itthon szalonna, mert éhes. A dédim azt mondta, inkább gyorsan levág egy disznót, mert az jobban megéri. Seccperc alatt kész volt a disznóvágás. Az étkek fele a postást illette meg. Udvariasan megköszönte és továbbállt. Ezután a dédim felbontotta a levelet amelyben egy temetési értesítés állt. A polgármester kitalálta, hogy a dédimnek másnap lesz a temetése. A pláne az a dologban, hogy a dédim ezt tök természetesnek vette...

Itt egy kicsi fimszakadás általában, és a temetésen folytatódik... Mivel a dédim ugye nem halt meg, ezért csak úgy befeküdt a koporsóba, amit leeresztettek. Ez alatt az idő alatt valami rock szám megy... Én elkezdek kiabálni és teljesen kikelek magamból, mert mindenki vidám... És táncol. Elkezdem gyurmával dobálni a koporsót. Beugrok én is a gödörbe. Aztán jön egy árvíz és mindennek vége. Felébredek izzadtan és zihálva...

2010. június 24., csütörtök

HOL?


Nyilvánvaló, hogy az ember elméjében élete során nem egyszer fordul meg az a bizonyos, "milyenjólenneitthagynieztahülyeországot" gondolat. Az enyémben is, pedig csak 13 éve taposom a Föld porát. Bágyadt, száraz, tikkasztó estéken, mikor lomhán fekszem az udvarunkban lévő hintaágyon, elmerengek szívesen mondjuk az egyiptomi Gízán a sok piramissal, ahová időnként egy-két éjjel belógnék, hogy elmondhassam, egy igazi múmiával aludtam egy szobában, vagy a híres, fényes New York, a gyönyörű Róma, London, esetleg Barcelona, vagy Velence... Álmaink Velencéje, hol még a halszag is romantikára serkent. a sóhajok hídja, a Szent Márk tér, a gondolák... Nem tagadom, hogy kicsit szebb látvány, mint a budapesti Aréna Pláza. Sétálni egy laza, strandkendőben, mezítláb, itt-ott felugrálni a boldogságtól. Nyomot hagyni a tengerparti homokban... Kimenni tanulni egy másik földrészre, akár évekre - mert jók a lehetőségek - , aztán kint ragadni egy egész életen át, mert van egy jól fizető cég... Egy kis ismertséget szerezni, meg pénzt, jó nyelvtanulási lehetőség... Aztán mennek az évek, és meghalunk.

De tulajdonképpen megvizsgálhatjuk a dolgot a másik oldaláról is. Biztos, hogy évekig a szeretlek szó helyett az I love you-t szeretnénk hallani? És, ha kifakadunk és ordítunk fájdalmunkban, és magyarul, mert, ha idegesek vagyunk, az érzelmeink nem jutnak eszünkbe mondjuk zuluul, vagy olaszul akkor aki épp mellettünk áll, az a jóképű, mediterrán külföldi, csak értetlenül néz, és képtelen azt mondani, hogy semmi baj, minden jóra fordul. Az ovis barátainkat meg csak az iwiwről ismerjük már. És minden... Minden olyan más... Mi külföldön egy kicsit mindig idegenek leszünk...

Persze a párhetes vakáció az más. Gyönyörű kincseket rejteget külföld, de egyébként...

Maradnék.


Üdv.: Pergamen.

2010. június 23., szerda

boldog szülinapot M!!!!! argentín plusz portugál



Kezdhetjük talán azzal, hogy leköpöm magam... Nem, az nem jó, nem higiénikus... Akkor legyen sípcsontrúgás, főbelövés... Akármi... Most elég mélyen lenézem magam... Mivel, elfelejtettem, hogy ma van M szülinapja... Totálisan, teljesen abba voltam, hogy októberben született ugyanezen a napom... Hát minimum gratulálni kell magamnak ehhez... De gáz. Na jó, ezért drága M, neked ideteszem az egész szülinapi dalt... Hogy ha elolvastad, akkor sírj rajta a meghatottságtól, és felejtsd el a mély érzésektől, hogy elfelejtettem... Magyarul elfelejted, hogy elfelejtettem... xd...
Íme:

BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT! (Halász J.)

Ez a nap más mint a többi, ezt te is jól tudod
Másként kelt fel reggel a nap és másként járt a hold
Köszöntünk hát téged, ha már így együtt vagyunk
S ajándékul fogadd el vidám kis dalunk

Boldog, boldog, boldog születésnapot
Kívánjuk, hogy legyen még sok ilyen szép napod

Megint egy évvel öregebb lettél, s bölcsebb is talán
Őrizd meg az emlékeid, s légy nagyon vidám
Köszöntünk hát téged, ha már így együtt vagyunk
S ajándékul fogadd el vidám kis dalunk

Boldog, boldog, boldog születésnapot...

Tavasz után eljön a nyár és ősz után a tél
De minden évben eljön a nap, amikor születtél
Köszöntünk hát téged, ha már így együtt vagyunk
S ajándékul fogadd el vidám kis dalunk

¦: Boldog, boldog, boldog születésnapot... :¦

és még egyszer.... bocsi, és b.sz.!!! :)

Más téma:
ugyebár, mostanság a csapból is szennyvíz helyett, a vébé csordogál... nos, azt tudni kell rólam, hogy a legtöbb sportról azt se tudom, hogy állva kell játszani vagy ülve. Persze ez túlzás, de mikor például tesiórán arra kerül a sor, hogy na most röpi, akkor mindig be vagyok ijedve, mint az üregi nyúl, mert nem ismerem a szabályokat. A fociban sem vagyok valami tájékozott, nem ismerem a klubcsapatokat se, meg, hogy ki hová tartozik, de valahogy, nálam olyan bevett szokás, hogy az eb-t és a vb-t mindig nézem...:) És persze erről is, mint mindenről van véleményem. Hehe...:D Az argentínok a favoritok, meg a portugálok...:) De nem nagyon tudom, hogy miért... Fogalmam sincs mi alapján választottam őket... alán zászlószín, bár nem, mert nem szeretem a világoskéket... Mindegy, ők a kedvenceim...:) És sikoltozni fogok, meg fűszoknyában félmeztelenül csárdásozni a tv előtt, ha valamelyikük megnyeri a döntőt...:D

Üdv.: Pergamen

2010. június 22., kedd

Indulj el egy úton...


Indulj el egy úton,
én is egy másikon.
Hol egymást találjuk,
egymásnak se szóljunk.

Aki minket meglát,
mit fog az mondani?
Azt fogja gondolni,
idegenek vagyunk.

Az bajom van véled,
sír a szívem érted.
Sír a szívem érted,
majd meghalok érted.

Szerintem ez tiszta szép dalocska... Ma nagyon el tudtam hallgatni, a könyveim pakolászása közepette.
Üdv.: Pergamen

2010. június 20., vasárnap

"hogy Te is lásd, Nyina, milyen az álmok pórázán égni el..."


Helló Manók!
Ma pakolgatós, várakozós nap volt. Fura közjátékokkal. Ugyanis, nem tudom, hogy említettem-e vagy sem, de eddig a házunk földszintjén laktam és most felköltözöm az emeletre. Az ötlet télen jött, és most fog megvalósulni. Ami pedig a várakozóst illeti, holnap nagyon valószínű, hogy találkozok két barátommal is... Jó lesz...:) Egyébként megtaláltam a bőröndöm alján a tegnap említett karkötőt, de igazából nem tudom mit csináljak vele... Mert amit akkor kívántam, az a dolog... meghatározná az egész életem, eszméletlen fontos volna... Mindegy.
Mostanság sokat hallgatok Quimbyt... Jó eddig is rengeteget, mivel ők a kedvenceim, de most valahogy még többet... A bejegyzéscímem is az ő egyik dalukból való...:):):)
Azért mondjuk hiányzik pár osztálytársam... Szívesen találkoznék pár emberrel... Ja egyébként, a töritanárunk azt mondta, hogy próbáljuk meg szeptemberre oly módon karbantartani az agyunkat, hogy ne a nulláról induljunk, hogy mindennap elevenítsünk fel valamit, ami eszünkbe jut a tanév anyagából, bármilyen tantárgyból, ezért kitaláltam, hogy minden bejegyzésemben írok valamit ami eszembe jut a tanultakból... Legyen mondjuk ez: a víz dipólusmolekulákból áll.
Üdv.: Pergamen

2010. június 19., szombat

Tábor...


Igen, igen... Ismét itt vagyok, újra itt kockulok és írogatom az életem. Kicsit hiányzott a blog... Mert mostanság úgy jól esett írni. Ja igen, a tábor. Anyanyelvi tábor. Hát mit is mondjak... Jelenleg úgy ütögetem a laptopom billentyűzetét, hogy egy halom papírzsebi felett ülök bőgve... A könny csak úgy ömlik belőlem, nem probléma, legalább holnap nem kell majd pisilni mennem. Az, hogy tulajdonképpen azért dolgoztatom a könnycsatornáim, mert olyan fantasztikus csodák történtek velem, és olyan barátságokat kötöttem, hogy egyszerűen olyan az elválás, mintha a szívem kifacsarták volna, mint holmi táblaszivacsot, vagy épp azért, mert az a csodák amik két éve, ugyanott megtörténtek, és a dolgok melyek akkor láncolódtak egybe, azok idén nem érték el azt a szintet, ezt nem igazán tudom. Talán mindkettő. Voltak dolgok, melyek most alakultak, de voltak szálak melyek lazultak... És a pillanatok... Azok a mennyei bevillanások, mikor egymás mosolyából tudjuk, hogy ugyanarra gondolunk, egyre kevesebb... Sajnos. Ez okozza, hogy... hogy néha kicsit megremeg hátam (s)írás közben. Egyébként, szerintem van arra is magyarázat, hogy miért csökken ezeknek a pillanatoknak a száma. Két éve mikor itt voltam, ötödikbe jártam, és rajtam kívül is még sok ötödikes volt. (Azt tudni kell, hogy ebbe a táborba csak 5-8. osztályosok mehetnek) Magyarul túlsúlyba voltak a kicsik. Idén hetedikesekből voltak rengetegen. És valahogy úgy tűnt, hogy ugyanazokon az embereken rengeteg dolog változott. Ötödikbe mindenki olyan őszinte, ártatlan és önzetlen volt, mély beszélgetésekbe lehetett bonyolódni, nem volt ciki szeretni egymást. Most már az. Kár, pedig én szeretek szeretni. Aztán történt még valami, ami elszomorít, volt egy kézműves néni a táborba akivel lehetett készíteni szerencse karkötőt, tök szépet, és az volt a lényege, hogy mikor felvettük, akkor kívánni kellett és addig nem szabad levenni amíg az nem teljesül. Mert ha előbb levesszük, vagy elszakad, akkor sose fog. Jó nem vagyok, valami nagy babonás, de nyomasztó volt, hogy már másnap eltűnt a karomról. Mindegy. Talán nem kellett volna a leghőbb vágyamat kívánni, akkor talán nem érdekelne ennyire. Így jártam... Nyomorúságra vagyok ítéltetve.
Na mentem, folytatom a sírást.
Üdv.: Pergamen

2010. június 12., szombat

happy birthday to my daddy, happy birthday to N.!


Halli manók!

Nos, amelyik Olvasó nem tolerálja, hogy manónak nevezzem, az kérem jelezze a megjegyzés rovatba, és adjon ötletet, hogy minek hívjam, mert már unom ezt a Kedves Olvasó izékát...
Mesélek a tegnapomról...
A nap eleje elég fura volt, mivel egy színjátszófeszten szerepeltünk a csoporttal és elég nagy volt a csúszás, ezért a két barátnőm akikkel megbeszéltem, hogy megyünk moziba és előtte még lányos shoppingolást, és kinek-ki tetszik délutánt tartunk (ami alapból nem az én műfajom, de velük jó volt, és nem ilyen kis hisztis szőkenős fílingbe ment a dolog) tök rendesen, beleegyeztek, hogy a késő esti filmet néztük... Kicsit kínos volt a számomra, főleg, mert egyiküknek aznap volt a szülinapja... Én már csütörtökön köszöntöttem, de akkor is... [Happy birthday to N.!!!:):)] De a lényeg, a lényeg, vettünk egyen pólót, meg mindenki külön is egyet magának, ettünk, vihogtunk az intelligens poénjainkon, meg egymás családi sztorijain, magasröptű beszélgetéseket folytattunk, könyvesboltba nézelődtünk, és felhúztuk az egyforma pólót, így sokan mosolyogtak ránk a szembejövők közül. :D Aztán kalandos úton eljutottunk a plázába, ahol megtekintettünk a Titánok harcát 3D-ben. Hát finom volt a popcorn meg a cola...:D Nem ám! Egész elviselhető kis film volt, oké mondjuk nem olyan 7 oscaros-féle, de egyszer meg lehet nézni érdeklődő szemmel, úgy, hogy nem csak a 3D-t szereted benne. Fellelhető volt egy-két ferdítés benne, ezeket főleg F vette észre, ő nagy ókori görög mitológia rajongó. Ami vicces volt, hogy a popcornos kezemmel letapiztam a 3D szemüveget, szóval kicsit hát... Néha levettem, néha viseltem, hogy "koszos ablakon" keresztül nézem a vetítést. Mindegy az én hibám... :) A film után, érzékeny búcsút vettem N-től és F-tól, és persze megbeszéltük, hogy mindenképp találkozunk a nyáron... Remélem így lesz...:)
Aztán a ma... Apúúú szülinap!!! Happy birthday to my daddy! :D :) Ma családi napot tartottunk tekintve, hogy apu ma egy évvel öregebb és bölcsebb lett, és, hogy holnaptól egy hétig Balatonbogláron fogok tengni-legni egy táborban... Már várom. Két éve is voltam, sok jófej emberkét ismertem meg, akik várhatóan megint jönnek... :) Viszont a hátrány, hogy addig nem leszek gépközelbe, pedig mostanság blogolós kedvembe vagyok... Lehet, hogy azért, mert csak úgy rohannak az események. Futószalagon.
ÜDV. : egy hét múlva újra itt, Pergamen.
U.i.: M, kérlek a telefonod kedden legyen bekapcsolva. ;)

2010. június 10., csütörtök

GREENPEACE :)


Hali... HŰ milyen késő van... Nem tudok aludni ezért blogolok. Mostanság történnek velem szar dolgok... Nem kevés, de mégis inkább a jóról írok, nem akarom, hogy az egész oldal gyászba boruljon a sok és fárasztó lelki bonyodalmaimtól. Igazándiból ma volt az utsó tanítási nap. Most már csak kedden kell lenni, akkor lesz az évzáró, de én táborban leszek már. Igen, igen Kedves Olvasó vasárnaptól számítva egy hétig ugyanazt a süket szöveget kell legfelül olvasnod... Így jártál. Ma a Munkácsy trilógiát néztük meg a Lajosban. Szép volt, mondjuk én láttam már Debrecenben. Aztán délután még két osztálytársammal lógtam a városkába, ettem tonhalas salit, voltunk boltba és megdumáltuk, hogy holnap mozi előtt veszünk egyenpólót. Háhá, mi még moziba is megyünk. Aztán mikor egyikünk elhúzta a csíkot, láttuk, hog Széchenyi téren volt GREENPEACE-es pavilon aktivistákkal, hibrid-napelemes autóval. Az egyik aktivista csaj odajött hozzánk, elmondta mi ez az egész, amiről nekem a véleményem az, hogy tök jó, és valóban ne szennyezzük, ha lehet, a már amúgy is mocskos világunkat. Tök kedves volt a csajszi, kaptunk matricát, meg leírást... Ja, meg mondta, hogyha tetszik az ötlet, akkor kéri az aláírásunk... Mert gyűjtés van. És mi odafirkantottuk neveinket. Ez olyan jó...!!! Írnék még, de álmos vagyok, most csak erre a nyomira tellett.

2010. június 9., szerda

Sertésklub

Heló.
Kezdjük a tegnappal. Nyilván fel lehetsz villanyozva, hogy egy olyan iskola, mint az enyém, aki az első "tanítás nélküli tanítási napon" egy eszelős, közlekedésmániás buddhát küld a nyakadra, mit találhat ki a második napra. Ha nem is vagy felvillanyozva, akkor majd most. Csatt. (felkapcsoltam a villanyt) Nos így, hogy mindenki kellőképpen el van látva villanykörtékkel, kezdem is az élménybeszámolót. Reggel 5.59-kor (véletlenül sem hatkor vagy öt ötvenkor) elindult nagy sihekkel és suhakkal és sihuhukkal az inter city. Nem arról van szó, nincs különösebb bajom az inter citykkel, csak az az igazság, hogy nem az én vonatideáljaim. Én az expresseket szeretem, ilyen hatalmas pirosokat, melyek csak pöfögnek a füsttől, és, ha szerencsénk van, rajta ül Harry Potter is egy hatalmas oroszlánfejet ábrázoló görgős kofferrel és egy hófehér, Hedvig névre hallgató baglyot tartalmazó ketreccel. Fogalmazhatnánk úgy is, hogy nem volt szerencsém. Harry Potter nem ic-vel jár, ráadásul ez nem is a kilenc és háromnegyedik vágányról indult. Ennyit a vágyakról. Tehát beállt az ic és az egész évfolyam, mint valami elvadult birkanyáj felcsörtetett a járműbe és mindenki gyors lehuppant az általa kiválasztott helyre. Az úton jókat röhögtünk, vicces társaságba kerültem. Aztán feljutottunk a híres-nevezetes Budára. Botorkáltunk pár lépcsősort megmászva, és valahogy beestünk a Hadtörténeti Múzeumba. Érdekes volt, meg felszerelt, csak kicsit "bután" volt szerintem berendezve. Mindegy. Tovább botorkáltunk. Aztán beértünk a Csodák Palotájába. Ha nem baj, akkor nem írom le milyen volt, gondolom a többség már járt ott, aki meg nem az nézze meg, mert nagy élmény... Annyit azért megemlítek, hogy tettem két olyan fogadást, amit már ma elvesztettem tulajdonképpen. Mindkét emberrel azon egyeztünk, hogy ugye a Csodák Palotájába adnak ilyen karszalagot, és belőlem előjött a nagymenő, hogy, na ki fog velem arra, hogy ez szeptember elsejéig rajtam lesz... Aztán most meg egyszerűen nincs rajtam. Sejtelmem sincs hol lehet... Mindegy. 100 ft plusz egy tábla Milka.
Az osztály amúgy elég disznófalva lett. Már úgy értve, hogy van egy srác, ilyen elég bomlott agyú, de azért aranyos, aki elindította, ezt a "milyenjódologisazhaegymásorraaláfingunkböfögünkésokádunk" style-t. Aztán ma meg már a tettyei kiránduláson, az osztály, legjobb tanulója, aki egy ilyen komoly gyerek is, és szerintem a Matematika a szeretője, odaböfögött a fülembe. xd. Igazi sertésklub. Na mindegy. Egy könyvben azt olvastam, hogy ez a már-már mániákus gusztustalankodás ennek a kornak a velejárója. Hát én is ennyi idős vagyok, mégsem éreztem késztetést, hogy odapúzzak a többieknek. Mindegy, most megyek, mert 4 hozzám igen közelálló embernek lesz a napokban a szülinapja. (11-én, 12-én, 15-én, és 27-én)
pápá: Pergamen

2010. június 7., hétfő

szent johiii+butabuddha



Mint megígértem, amint elolvastam a Szent Johanna Gimi 2. részét értékelni fogom. Nos itt az alkalom... (mivel elolvastam...)
Tehát... megint nagy sebességgel futottam végig, le se tudtam tenni a könyvet, a fiatal írónő hozta a már felállított szintet. A történet ugyanazt a "hűdejóamagánsuli+finomkürtőskalácsillat" fílinget adta, a karakterek tartották magukat a finoman kidolgozott reális, magyar tiniképhez: Reni menthetetlenül beleesett Cortezbe, aki tulajdonképpen egy-két dolgot leszámítva észre se veszi (kivéve azt, hogy miatta nem buktatja meg Vladár tanár úr Renit rajzból, de persze ez mellékes, mert nem szerelemből teszi...XD:P), Virág aranyosan ostoba, Zsolti éhes, Kinga egy hajcsár, és Arnold...:) ... Hát igen Arnold, szellemes, rettentően okos, intelligens, lehengerlő stílussal, elképesztő emberismerettel, egy kis egoizmussal megfűszerezve... A tanárok meg, hát ja, ők a A Tanárok. Tulajdonképpen egyedülálló könyvnek kitűnő, csak így az első rész után, kicsit "túlhasonló" volt. Jó persze, hogy NEM ugyanazt a párszáz oldalt gépelte be, csak a borító grafikája változott, és az fémjelzi, hogy hé figyeljen mindenki, ez itt már a második rész, de akkor is, ez egy nyolc kötetesre tervezett sorozat, és nem vagyok biztos benne, hogy nyolc könyv emészthető-e egymás után, ugyanazokkal a cselekedet és helyzettípusokkal. Persze, persze, itt megint lehet jelezni, hogy ez a magyar tinivilág reális leképezése, ami persze igaz, mert a mi sulinkban sem történik minden nap valami ami szokatlan, meghökkentő, eszméletlen, ami nem oda illik. És ezt el is fogadom érvelésnek, csak olyan lelkes voltam, mert stílusával, humorával és karaktereivel teljesen levett a lábamról az első részben és mint mindig én még többet vártam a másodiktól. Hát várhattam, mert nem lett több. De kevesebb se. A szint maradt. Ettől függetlenül ugyanúgy faltam a sorokat, vártam a fejleményeket, és főleg Arnoldot, hogy minél több jelenetben feltűnjön...:D

Így az utolsó héten már ilyen játékos napok vannak, ma például a KRESZ parkba voltunk, ahol először is egy pályán kellett végigmennünk bicajjal bójákat kerülgetve... Na igen... Ez az, amit pont nekem találtak ki... -.-" Bizonytalanul ültem fel az osztálytársam kerékpárjára, gondosan ügyelve, hogy megpróbáljak minél több akadályt kikerülni. Ebből az lett, hogy kapásból csomó bója borult, ami meg nem azt ki se kerültem, hanem szépen elegánsan elhajtottam mellettem, a szlalom kimaradt. Aztán ezen a pályán volt egy hokedli, amin egy szánsavas ásványvízzel teli, szürke kis műanyagpohár állt és azt kellett bicajozás közben a tőle két méterre lévő asztalra átvinni... Mit ne mondjak, ez is kiloccsant kicsit... A többiek nem találták ennyire tragikusnak a (le)szereplésemet, én viszont utálom az ilyen "namostkiderül, hogykialegbénábbasorversenyeken" játékot. Utána be kellett menni egy előadásra meghallgatni, hogy hogyan maradhatunk életben az úttesten, első szabály: miközben bringázol az autók között, légy nagyon figyelmes, mert egy óvatlan pillanatban kikecmereghet a zsebedből a svájci bicskád, magától kinyílik, majd te ezen olyannyira meglepődsz, hogy ijedtedben hason döföd magad, ezért semmiképp ne tarts svájci bicskát a zsebedben, max. hazait az talán nem fordul ellened. Na jó viccet félretéve egy pszichopata hatásvadász tartotta, akinek minden mondata az volt, hogy: "ez az egy tized másodperc akár az életedbe is kerülhet..." eközben felhúzta dús, fekete szemöldökét, mint valami révült állapotba került buddha. Meg ilyen olcsó favicceket, és uncsi rendőrbeszólásokat nyomatott végig, mint pl. téged fognak kivasalni az autósok, nem te őket, meg hogy, végy lámpát, világos?... Aztán egyszer csak elüvöltötte magát, mint holmi Surgyélán, igazából nem is emlékszem rá már, hogy miért ordított, csak arra, hogy a hang amit kiadott eszméletlenül ormótlan volt, ezért rám jött a röhögőgörcs és majdnem nem bírtam abbahagyni... De aztán megijesztett a buddha mérges tekintete, ezért jobbnak láttam ismét arra figyelni, hogy min is múlhat az én baromi fontos életem... Mindegy.
Na ennyit a mai napról, egyéb "kamaszkavarásokról" inkább nem teszek említést... Nincs energiám. Holnap amúgy is go Bjudöpeszt az évfolyammal, tanulmányi kirándulás céljából. Csodák Palotája+Hadtörténeti Múzeum. Ahhoz meg jobb, ha jó kedvem van...:D Most megyek segíteni apunak, mert jön holnap hozzánk az osztálya, kárpótlásul, mivel az esőzések miatt elmaradt a kirándulásuk.
Na by: Pergamen

2010. június 6., vasárnap

lomha nyári napok.


Halihóóó!
Nos rövid leszek, figyelembe véve, hogy túl sok egetrengető dolog nem történt, leszámítva, hogy sikerült egy "kamaszmizéria" célpontjává válnom. Nem gondolom, hogy bárkinek is ártottam volna, de azért a formaság kedvéért, ha valakit ez tesz boldoggá, ez viszi előbbre az életben, akkor kimondom azt a hét betűt: b, o, cs, á, n, a, t. Remélem ezzel sikerült mindenkit elégedetté tennem... Ha nem, akkor kérem szíveskedjenek a kijelölt panasznapokon a kettes ablakhoz fáradni, köszönöm. Alapvetően utálom az ilyen kamaszönzésekből adódó konfliktusokat, amikor problémának számít az, hogyha mással is dumál valaki, nem csak azokkal az emberekkel akikkel minden nap. Na jó, ne vádaskodjunk... Annyira nem fontos.
Inkább beszámolok a jó dolgokról. Mostanában sikerül tökre elmerülnöm könyvekben... Az egész éves hajtás miatt, kicsit kevesebbet sikerült, finom, nyomdafestékszagú könyveim társaságában töltenem... Ezt most pótlom... Jól esik most ez az édes kis semmittevés. Csak fordulni a nap felé, fürödni a fényben, és olvasni, olvasni... Na szóval, ez itt a "reklám helye". Jó kis könyv, majd még fogom értékelni, amíg nem olvastam el, addig csak a borítója fog itt díszelegni...
Üdv.: Pergamen

2010. június 4., péntek

egy harapás a boldogságból [nyámm]

Néha kicsit azt érzem a saját életemen, mintha egy piszok tehetségtelen, fa-vicceken, és drámai túlzásokon kívül mást nem ismerő író által szerzett könyv lapjai közt élnék, és lenne valami kis mellékszerepem. Mostanában túl sok volt a sodródás és a felesleges erőfeszítések... Meg rengeteg a félreértés... Mindent fél óráig magyarázni, és akkor sem érti meg az illető csak bámul sértődötten, keresgélni, hogy mégis mi a probléma, mások lelki szemetesládájaként és tűpárnájaként szolgálni. Természetesen, ha nekem kicsit elegem van ezekből, akkor mindjárt "jajj ne sajnáltasd magad, majd túléled"... pedig néha nem kéne más, csak csendben a másik vállára dőlni, és hagyni, hogy csak gondoljuk azt, hogy szeretjük egymást. Vagy egy ölelés, ami nem ér véget... Vagy, ha véget is érne, hadd határozhassam én meg, hogy mikor. Vagy nem is tudom... Hát igen, ez az az érzés, amikor nem tudjuk mire vágyunk, csak nem arra ami van...
De, talán, hogy ne mindig csak panaszkodjunk...:) azt hiszem a mai napon fizetésemelést kaphatna az a titokzatos, tehetségtelen író. Mivel, ma más volt... Nem csak a hétköznapi dolgokat illetően, mert azok is beváltak (matekból megvan a négyes, kémiából az ötös :P), hanem... nem is tudom. Ma boldog voltam. Ráébredtem, hogy hiányozni fog az osztály a nyári szünetben... nagyon... Nem tudom körül írni ezt a belső bugyogást... Év végére sok minden megváltozott.
Meg ugye most van a könyvhét és apuval voltunk könyvesboltozni, és megkaptam a Szent Johanna Gimi második részét, egy könyvre csíptethető mini-olvasólámpát... Tökre örülök...:) Csináltam most egy barikádot könyvekből... Olyan könyves hangulatom lett. Megyek is olvasni...

Lehet, hogy mégse olyan tehetségtelen az az író, csak én vagyok túl éretlen, ahhoz, hogy megértsem a művészetét.

Üdv.: Pergamen

2010. június 3., csütörtök

Jössz-e velem Mekkába zarándokolni?

Holnap lesz az utolsó vízbe ugrás a nyári szünet előtt, azaz, holnap várható utoljára, hogy dolgozatot írunk valamiből. Annyira nem nyomaszt, értem végül is... De mégis olyan, érdekes érzés. Magam mögött hagyni egy ilyen évet. Egy gyors évet. Rendkívül gyors volt. Elhatároztam, hogy holnap a tanítás után, az iskola táskámat rituális körülmények között a szobám sarkába fogom hajíni. Meggyújtok 10 szál gyertyát a 10 hónapra reflektálva, és eléneklem azt, hogy oly jó a nyár szép dallal vár...xd Nos mondjuk ebben a tervben több hiba is van, például az, hogy holnap nem az iskolatáskámba viszem a cuccaim, mert belefér egy kisebbe. Ja, meg nincs tíz szál gyertyám, és nem szeretem azt a dalt, hogy oly jó a nyár. Mindegy, akkor majd, azt fogom gondolni, hogy ezt csinálom, elképzelem magamat, ahogy éneklek és gyertyákat gyújtok. Vagy legalábbis megkönnyebbülök. Egyébként a bejegyzés címe egy tegnapi beszélgetésre utal:
Hadzsdzs= Jössz-e velem Mekkába zarándokolni?
Mindegy nem magyarázom el, csak olyan szépen néz ki bejegyzéscímnek, nem?
Tehát Hadzsdzs??
Egyébként az az érdekes, hogy van egy osztálytársam, akivel eddig is jóba voltam, de most így év végére még inkább. Meg általában is, úgy érzem, hogy rendesen úgy mindenkivel csak pár hete tudtunk igazából megismerkedni, mivel a mi osztályunk nagyon különböző emberekből áll, ezért idő kellett erre. Ja igen és a nyári fogadalmaim:
- Rengeteg jó könyvet fogok olvasni
- Rengeteg jó filmet fogok nézni
- Találkozni fogok a barátaimmal
- Megpróbálok most már igazán belemélyedni a Balassi utcába
- Néha blogolok
- És azt teszem amit szeretnék!
Azt hiszem annyira nem lesz nehéz betartani, ja és persze elzarándokolok Mekkába. :) A hecc kedvéért. :P
Hadzsdzs: Pergamen