egy harapás a boldogságból [nyámm]

Néha kicsit azt érzem a saját életemen, mintha egy piszok tehetségtelen, fa-vicceken, és drámai túlzásokon kívül mást nem ismerő író által szerzett könyv lapjai közt élnék, és lenne valami kis mellékszerepem. Mostanában túl sok volt a sodródás és a felesleges erőfeszítések... Meg rengeteg a félreértés... Mindent fél óráig magyarázni, és akkor sem érti meg az illető csak bámul sértődötten, keresgélni, hogy mégis mi a probléma, mások lelki szemetesládájaként és tűpárnájaként szolgálni. Természetesen, ha nekem kicsit elegem van ezekből, akkor mindjárt "jajj ne sajnáltasd magad, majd túléled"... pedig néha nem kéne más, csak csendben a másik vállára dőlni, és hagyni, hogy csak gondoljuk azt, hogy szeretjük egymást. Vagy egy ölelés, ami nem ér véget... Vagy, ha véget is érne, hadd határozhassam én meg, hogy mikor. Vagy nem is tudom... Hát igen, ez az az érzés, amikor nem tudjuk mire vágyunk, csak nem arra ami van...
De, talán, hogy ne mindig csak panaszkodjunk...:) azt hiszem a mai napon fizetésemelést kaphatna az a titokzatos, tehetségtelen író. Mivel, ma más volt... Nem csak a hétköznapi dolgokat illetően, mert azok is beváltak (matekból megvan a négyes, kémiából az ötös :P), hanem... nem is tudom. Ma boldog voltam. Ráébredtem, hogy hiányozni fog az osztály a nyári szünetben... nagyon... Nem tudom körül írni ezt a belső bugyogást... Év végére sok minden megváltozott.
Meg ugye most van a könyvhét és apuval voltunk könyvesboltozni, és megkaptam a Szent Johanna Gimi második részét, egy könyvre csíptethető mini-olvasólámpát... Tökre örülök...:) Csináltam most egy barikádot könyvekből... Olyan könyves hangulatom lett. Megyek is olvasni...

Lehet, hogy mégse olyan tehetségtelen az az író, csak én vagyok túl éretlen, ahhoz, hogy megértsem a művészetét.

Üdv.: Pergamen