HOL?

Nyilvánvaló, hogy az ember elméjében élete során nem egyszer fordul meg az a bizonyos, "milyenjólenneitthagynieztahülyeországot" gondolat. Az enyémben is, pedig csak 13 éve taposom a Föld porát. Bágyadt, száraz, tikkasztó estéken, mikor lomhán fekszem az udvarunkban lévő hintaágyon, elmerengek szívesen mondjuk az egyiptomi Gízán a sok piramissal, ahová időnként egy-két éjjel belógnék, hogy elmondhassam, egy igazi múmiával aludtam egy szobában, vagy a híres, fényes New York, a gyönyörű Róma, London, esetleg Barcelona, vagy Velence... Álmaink Velencéje, hol még a halszag is romantikára serkent. a sóhajok hídja, a Szent Márk tér, a gondolák... Nem tagadom, hogy kicsit szebb látvány, mint a budapesti Aréna Pláza. Sétálni egy laza, strandkendőben, mezítláb, itt-ott felugrálni a boldogságtól. Nyomot hagyni a tengerparti homokban... Kimenni tanulni egy másik földrészre, akár évekre - mert jók a lehetőségek - , aztán kint ragadni egy egész életen át, mert van egy jól fizető cég... Egy kis ismertséget szerezni, meg pénzt, jó nyelvtanulási lehetőség... Aztán mennek az évek, és meghalunk.

De tulajdonképpen megvizsgálhatjuk a dolgot a másik oldaláról is. Biztos, hogy évekig a szeretlek szó helyett az I love you-t szeretnénk hallani? És, ha kifakadunk és ordítunk fájdalmunkban, és magyarul, mert, ha idegesek vagyunk, az érzelmeink nem jutnak eszünkbe mondjuk zuluul, vagy olaszul akkor aki épp mellettünk áll, az a jóképű, mediterrán külföldi, csak értetlenül néz, és képtelen azt mondani, hogy semmi baj, minden jóra fordul. Az ovis barátainkat meg csak az iwiwről ismerjük már. És minden... Minden olyan más... Mi külföldön egy kicsit mindig idegenek leszünk...

Persze a párhetes vakáció az más. Gyönyörű kincseket rejteget külföld, de egyébként...

Maradnék.

Üdv.: Pergamen.