kesztyűben.sapkában.hóesésben.

Háj!

Ma már az egész országban veres riasztás van. Magyarul gatyarohasztó hőség. Milyen jó szó ez a gatyarohasztó... Képzeljük el, hogy ott van kint az udvaron egy kék cipzáros gatya és a Nap oly módon melegíti, hogy már caffatokra rohasztotta. Hm, ilyen jelenséget még nem tapasztaltam, de most kirakok az udvarba egyet, hátha estig elrohad...

Egyébként ma jöttem rá, hogy imádom a telet. Eddig úgy gondoltam, hogy a nyár a kedvenc évszakom, de egyszerűen gyűlölöm a meleget, meg mikor egy gatya rohad a napon. Jó, mondjuk mindezidáig az összes nyáron érthető volt, hogy szerettem a nyarat, ugyanis állandóan kétoldali iskolaundoritiszben szenvedtem, mivel sem a tanárokkal, sem osztálytársaimmal nem ápoltam jó viszonyt. Ezt érthetjük úgy, hogy húsvét hétfőn senkihez nem vittem át a komatálam. De mostanság azon kapom magam, (ugyanis a mostani osztályomat nagyon bírom) hogy hiányzik a gimi.

Igen a tél, valóban a legszebb évszak, most már tudom. Menni, sétálni a havas utcán, a barátaiddal, szürcsölgetni egy műanyag, zártfedelű poharas, mézes teát. A hidegben egyénként is jobban érződik a szeretet melege. Meg hát milyen lenne a karácsony, nyáron? Fantasztikus érzés, mikor egy másik kesztyű szorongatja a tiedet. És a kesztyűk beszélgetnek, a sportról, egy új könyvről, ami épp az Alexandra toplistása. Vagy éppen beülni a könyvtárba és a holnapi fizikaanyagot ott megtanulni, miközben ki-kinézel a havas párkányon és látos gyermekek sokaságát, amint hógolyóznak. A meglepetés ereje, hogy mivel ajándékozd mega szeretteid... Ezek a boldog titkok. Én így hívom őket. A mézes süti, a narancs, és a fenyőág keveredésének illata.

Milyen szép a tél...

Pergamen