volt. van. de lesz?

Nem szeretek arra gondolni, hogy mi lett abból, a hajdan, életvidám, napsugárnak örvendező, energikus, örökmozgó lányból, aki valaha voltam. Nem szeretek, de sokszor mégis megteszem. Illetve, nem kell sok erőfeszítés hozzá, hogy lássam, ezt a csüggedt, arrogáns, negatív gondolkodású, pofátlan egyént. Tudom, hogy nagy részem van abban, amivé lettem. Ezé az emberalakot felvett szörnnyé. Hibás vagyok, hogy dolgokat kivágtam, egy pillanat alatt az életemből, csakmert azt hittem, valamiről, hogy olyan tökéletes és hogy majd biztosan örökké tart. Visszaolvastam a régi naplójegyzeteim. És látom, ahogy bőgtem azon az estén, és olyanokat mondtam, hogy nem fogom bírni, hogy ilyen távol vagytok, és, hogy ilyen fantasztikus, és bátor emberekkel még nem találkoztam, és, ahogy ott ültünk, és azt is tudom, hogy milyen ruhában voltatok, arra törekedtem, hogy azokat a napokat, úgy megőrizzem magamban vizuálisan is. Érzem a számban a csí ízét.

Hibás vagyok, mert beleszerettem egy kisfiúba, akiről tudtam, hogy hazudik nekem, de részt vettem ebbe, felvettem a szerepem és elhittem a hazugságokat, mert olyan boldog lettem tőlük, hogy megírtam egy olyan biológia dolgozatot ötösre, amire semmit nem tanultam. És utána is tápláltam magamba hamis álmokat, miután már kezdett kirajzolódni az igazság.

Hibás vagyok, mert vártam valakire egy évig, aki megörvendeztetett jelenlétével három napig, majd faképnél hagyott, meg sem kérdezte, hogy hoppá, ugye nem halsz bele, ha itthagylak? De belehaltam. Újra belehaltam. És akkor is az a pillanat ugrott be, hogy mi a fenének küldtem be a felvételire egy balaton szeletet, amikor más is megkaphatta volna, akinek sokkal kevesebb az esélye, mert, ha nincs balaton szelet, te akkoris bekerülsz, mert istenáldotta tehetség vagy, és nemcsak ebben. De szabadkozhatsz. Arra használod, nem használod, és pazarlod a dolgaid amire csak szeretnéd. És, hogy miért sétáltam be veled a várost, esőben, fagyival, táncolva a jókai téren? És miért fáztam meg utána? Miért? Hát mert akkor boldog voltam ebből. Lemondtam helyette egy olyan találkozót, aki azóta is mellettem áll, naponta felhív, segít és ott van, ha baj van. De én lemondtam, mert téged választottalak.

Hibás vagyok, mert hagytam magam egy csapdába vezetni. Azt mondod, hogy annyira nem ér neked semmit az élet, hogy itt akarod hagyni? Napjába fenyegetsz öngyilkossággal? ÉS akkor majd, szép tavaszi időben, mikor mások, fogócskáznak, bicikliznek, randiznak, vagy szeretkeznek a Dunában, akkor majd a temetéseden állok és számolok el avval ami még maradt abból furcsaságból aminek lelkiismeret a neve? Meg majd beszédet mondok. Én, a barát, aki ahhoz is gyenge volt, hogy megmentsen a haláltól. Persze nem akarod eldobni az életed. Azért inni, meg cigizni szeretsz, de a pokolba, hiába tudnak tüzet adni, dohány nincsen a sátán zsebecskéjébe. Ha meg a mennybe kerülsz, az szerintem nemdohányzó övezet, szóval bocsika.

Hibás vagyok. mert engedtem mindezt, miközben széttrancsíroztak, vagy mosolyogtam és örültem, vagy sírdogáltam, de hagytam, hogy ez történjen. Hogy öngyilkosság? Á dehogy, nem az én stílusom. Nincs fekete kombiném, pedig Szeredás Emerenc szerint ennek ez a rendje s módja. Szétrombolódtam, mint holmi színes építőkockákból összetákolt váracska.

Pedig én mennyire szerettelek titeket.