érzékek

Ma olyan jó volt... Nem olyan őrülten, vidáman jó, hanem csendesen... Nyugodtan volt jó. Ismét kicsit rámásdobozos érzésem volt, de az meg nem a jó értelmében szóval hagyjuk is. Kicsit... Ez az érzés olyan, mintha az érzékelő szerveid, egy bizonyos dolog miatt jobban működnének.
Az érzelmeid is olyan mélyebbek. Belebuksz egy feneketlen tengerbe és úszol, csak úszol, mert nem érzed, hogy fulladnál, mert van levegőd... Varangydudva... Azt a verset, amit tegnap feltettem a blogra meg is tanultam, és magamban azt mormoltam a német óra unalmasabb perceiben... "Valamitől, mi mindig búcsúzunk..." És mennyire igaz! Meg a dal is egyszerűen fantasztikus. Nem tudok angolul, mégis "benne élek" a dalban. Az ereimben ritmusra folyik a vér. Ami néha kiserken, ha rágom a körmöm, és lecseppen a füzetemre... Mögöttem valaki éhes.. Kémia óra és ahelyett, hogy kénsav kúszna orromban, érzem, hogy B. ott majszolja a kakaós csigát... És betölti a termet a kakaó, mintha egy nesquik gyárban járkálnék. De persze senki nem érzi rajtam kívül... Képzelődnék? Ceruzahegyezés... Mennyei hangok... Srrrrrrrrrr... Megfogják a vállam. Olyan jó ez... Egy nehéz kéz csücsül éppen ott és egy pillanatra azt hiszem, hogy az apám, de nem...
"Valamitől, mi mindig búcsúzunk..."
Vááááh... egy életérzés.