Olivér üzenete az utcából

Előszó
...
Olivér:
Csendben ültünk egymással szemben. Egyikünk se szólt. Nem volt rá szükség. A gondolataink hangok nélkül kommunikáltak. Mi addig csak arra koncentráltunk, hogy egyre mélyebben tekintsünk a másik szemébe. Gyönyörű, elmondhatatlanul szép smaragd szemei voltak Laurának, az én kis fűzöldemhez képest főleg elképesztőek, ezért sem értettem, hogy ő, hogyan bír nézni engem ennyi ideig. Mindegy. Örültem neki. Nemcsak a szemeinek. Az mellékes is talán... Ha neki lennének a világon a legrondább szemei, akkor is szeretném. De talán így mégis jobb. Laura tanított meg élni. Nélküle talán sose tudom meg, hogy milyen mikor nem csak magunknak vagyunk, és mikor mások érdekeit komolyabban kell venni, mint a sajátjainkat. Mások érdeke... Ezért lett vége mindennek. Áldom és gyűlölöm egyben azt az utcát. Mások érdeke... Így lett vége ennek is.
...

Nos ez egy vázlatelőszó. Egyáltalán nem tökéletes, még sok javítanivaló van rajta, de most idetettem. Van egy történetem amit kitaláltam tavaly és már rég papírra akartam vetni, de nem ment, mert egy momentum hiányzik. Egy gyermekszerelemről szól. Egy fájdalmas gyermekszerelemről.