újélet.?

A filmekben egy amolyan megszokott mondatnak, már-már közhelynek számít az: "innentől fogva új életet kezdek" című szószerkezetecske. Már nincs is nélküle film talán. Biztos van mondjuk, de a kivételekbe ne menjünk bele. A környezetemben élők is sokszor használják, hogy új élet, na meg most más idők jönnek... Egy kis ideig megpróbálnak tetszelegni egy új jelmezben, élvezik az újdonságot, felvágnak avval, hogy ők képesek változni, ami pár nap, vagy épp pár óra után kényelmetlenné válik és visszatérnek a megadott profilhoz. Ahhoz a ritmushoz, amelyet Isten mindenkinek kiosztott, legyen az Allegro, Vivace, Andante, vagy Presto. Mondjuk én szerintem kevésszer mondtam azt, hogy na most régi dolgoknak kalap kabát, és jön az új life... Az iskolaváltás sem ilyen volt, nem akartam azért még pluszba változtatni magamon, mert gimibe megyek. Úgy indultam valahogy neki, hogy ezt kell elfogadniuk és talán el is fogják, ha meg nem, akkor beletemetkezem azokba a dolgaimba, amik egyébként is jól kitöltenék a napjaim. Lehet egyáltalán mondni azt, hogy új élet? Van az embernek joga, szembeszállni a Teremtővel és egy új, természetellenes dologért küzdeni? Nem véletlenül van egy életünk, legalábbis szerintem. Ha kényünkre kedvünkre ki-be lehetne kapcsolgatni a "nagygépet" vagy állítgatni az üzemmódokat az épp akkor aktuális helyzetnek megfelelően, akkor nem is élet lenne, hanem egy nyálas amcsi film, ahol minden úgy történik, ahogy a néző látni akarja, és a végén nagyon elégedett, hogy nem dobta ki feleslegesen a pénzét, ez a mozi igenis jót tett a lelkének, a cola és a popcorn is finom volt. Megint visszakanyarodtunk a filmekhez. A legtöbb nem ad sose reális leképezést a világról. El kellene hinni, hogy ez nem Hollywood, és nincs forgatási szünet, ha Selena Gomez lebetegedett, és nincs mindennek jó vége. Persze mindenki változik, változhat és változzon is, nem azt mondom, hogy egész életünkbe ugyanazokkal a rigolyákkal keljünk és feküdjünk, csak azt, hogy ne tagadjuk meg magunkat. És gyávaságból ne húzzunk maszkokat. Úgy beszélek, mint valami rossz pszichológus. Nem baj... jelen pillanatban ez a véleményem, egyébként se kell minden szavamat elhinni, és Szentírásnak venni. Én is csak egy egyszerű ember vagyok, aki megpróbál buta helyzetekben okoskodni. De mondjuk ezt most így gondolom. Mindegy... Megyek és berakok egy olyan filmet amiben nincs hazug happy end.

Akarsz-e játszani?

A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni,
akarsz-e mindíg, mindíg játszani,
akarsz-e együtt a sötétbe menni,
gyerekszívvel fontosnak látszani,
nagykomolyan az asztalfõre ülni,
borból-vízbõl mértékkel tölteni,
gyöngyöt dobálni, semminek örülni,
sóhajtva rossz ruhákat ölteni?
Akarsz-e játszani, mindent, mi élet,
havas telet és hosszú-hosszú õszt,
lehet-e némán teát inni véled,
rubinteát és sárga páragõzt?
Akarsz-e teljes, tiszta szívvel élni,
hallgatni hosszan, néha-néha félni,
hogy a körúton járkál a november,
ez az utcaseprõ, szegény, beteg ember,
ki fütyörész az ablakunk alatt?
Akarsz-e játszani kígyót, madarat,
hosszú utazást, vonatot, hajót,
karácsonyt, álmot, mindenféle jót?
Akarsz-e játszani boldog szeretõt,
színlelni sírást, cifra temetõt?
Akarsz-e élni, élni mindörökkön,
játékban élni, mely valóra vált?
Virágok közt feküdni lenn a földön,
s akarsz, akarsz-e játszani halált?

Kosztolányi Dezsõ