Heló, Vín!

Na, most, hogy egy ilyen fantasztikus szóviccet sikerült eszkábálnom bejegyzéscímnek, kezdhetném is a kérdés latolgatását: számomra mit jelent a halloween?

Eddig igazándiból nem tulajdonítottam nagy jelentőséget neki... Elhittem az ostoba szóbeszédet, miszerint a hülye amcsik, hülye szokása. Aztán idén valahogy elgondolkodtam, mert hát, ezért is járunk két lábon, meg mi volnánk elviekben a teremtés koronái... Ím hát tessék gondolkodni. Igazából nem azt szeretném ecsetelni, hogy milyen eseménytől eredeztethető a dolog... (volt egy Hall O' Ween nevű hapsi asszem, akit aznap megöltek), hanem azt, hogy, ha értelmesen kezeljük a dolgot, akkor ma, a 21. századi, rohanó világban, mit is nyújthat nekünk. Tulajdonképpen már az számomra igazán sokatmondó, hogy Mindenszentek előestéje az időpont. Az egész számomra arról mutat tükröt, hogy az ember rendkívül kíváncsi a halálra és a túlvilágra, szeret játszani is ezekkel a dolgokkal, de úgy, hogy a játéka ne legyen végzetes... Mert maga a végzettel való egyesülést (a halált önmagát) a Mindenszentek és a Halottak napja jelenti. A Halloween a kiváncsiskodó emberek napja, és a filozófusoké, akik a halálon merengenek, teleírnak nyolcszáz jegyzetpapírt, de tulajdonképpen ugyanoda jutnak el, ahol elkezdték. Mégis maga az állapot, hogy egy napot arra szentelünk, hogy belebámuljunk a feketelyukába anélkül, hogy lezuhannánk, igen érdekes és bizsergető. Meggyújtunk egy Cannabis illatú füstölőt, benyomunk egy habos forralt bort, kifaragjuk a tököt, és beteszünk a vadiúj DVD lejátszónkba egy horrort. Ezek már a külsőségek persze, de eléggé hozzájárulnak a hangulat fokozásához. Tehát úgy összességében szerintem mégis többről van szó, holmi gagyi amcsi partynál... kellögem.

U.i.: hiányzik a suli. fura, de így van. Nehéz belegondolni, hogy még egy hétig itthon leszek, és nem fog semmi olyasmi történni, ami mostanában meghatározza a napjaim. És ne értsd félre, nem csak amiatt, hogy egy bizonyos valakibe gyengéd érzelmeket táplálok. Azt hiszem idén nagyon megerősödött néhány osztálytársammal a kapcsolatom... Meg... A suli tulajdonképpen életem fő színhelye. Csak aludni járok haza... Ott történika legtöbb fontos dolog, egy tök izgalmas életritmust ad... És pont ma gondoltam bele, hogy oké, hogy most egy hét, meg a nyári szünet majd egy-két hónap... De mi lesz akkor, mikor elballagunk, amikor ezek a dolgok méginkább felerősödnek? Amikor nem lesznek stand up comedy típusú osztályfőnöki óráink, amikor a babi nem ordítja oda a fizikatanárnak azt a rézgálic oldat helyett, hogy szájvíz, amikor elhallgat a sulirádió, amikor R. tanárnő sem ordítja már az iskolakörök futtatása közben, hogy namégegyet, namégegyet, bravó lányok, erre nem lennének képesek a fiúk! (afeministafajtáját... :)) Satöbbi, satöbbi... Na igen, kicsit fura, hogy még visszavan majdnem öt évem és már nosztalgiázom, de ilyen barom dolgokat hoz ki belőlem a szünet. Túl sok időm van, túl sok hülyeeségen agyalni...