Visszataszító...

Amikor, már reggel úgy kelsz fel az ágyból, hogy tudod, hogy meleg és szemcsípően büdös szarba fogsz belelépni. Amikor minden tárgyhoz úgy nyúlsz hozzá, hogy fáj az érintés, szúr. Amikor, ha beszélni akarsz a nyelved a mérges fájdalomtól elzsibbad. Amikor a legjobb barátodra is képtelen vagy másképp nézni, mint egy rendkívül buta, de szerencsés tömeggyilkosra, akit csak azért nem kaptak el a rendőrök, mert még ostobábbak, mit a bűnöző. Amikor már magadat is utálod és a zuhanyt fél óráig tartod nyitva, mert le akarod mosni a végeláthatatlan mocskot a testedről. Amikor a ruhádba se tudsz belebújni, mert csak egy újabb álarc lenne. Amikor a kedvenc ételedet is kiköpöd, mert olyan rettenetes. Amikor az évszázad poénjára is csak azt tudod, mondani: mikor szoksz már le a faviccekről? Amikor a legkedvesebb filmedet lekapcsolod, mert rém unalmas és Meryl Streep megítélésed szerint, rosszabban alakít, mint hétfőn, pedig akkor is ezt nézted. Amikor a szerelemről először a hányás szó jut eszedbe. Amikor úgy érzed, most legszívesebben meghalnál, de ahhoz sincsen erőd.

Pár napig nem írok... Helikon...
Jobb napokat: Pergamen