Hosszú idő óta most éreztem vágyat úgy igazán, újra egy bejegyzést írni. Egy olyat, ami nem háromsoros kis szarocska, a hirtelen teljesen eluraló lelkiállapotomról. Igen, szerelmes vagyok. Igen, egy nálam fiatalabb srácba. Igen, nézhetsz hülyének. De ezt ezzel le is tudom. Most nem erről szeretnék regélni. Hisz akivel ezeket a dolgokat meg szeretném osztani, az úgyis hallja tőlem napjába legalább egyszer. ; ) Nem miatta nem írtam bejegyzéseket... Egyszerűen csak... Hát a facebook. Igazán durva tüneteket produkálok. Pár napig nem voltam gépközelben rokonlátogatás miatt, ott se net, a mobilom le volt merülve és kész depi lettem attól, hogy vajon hány üzenetem és értesítésem konghat a fiókomban. Pedig, ezek a dolgok igazából annyira nem kellene, hogy számítsanak. Talán ez nevezhető a modern világnak. Szép lassan elveszünk a lájkok és a bökdösődések birodalmában. Eltévedünk egy-egy üzenőfalon, és hatalmas hisztériákat produkálunk kommentjeinkben. Persze, közben nem emeljük fel a telefont, hogy boldog karácsonyt kívánjunk barátainknak, nem sétálunk a hűs, téli, sötét utcán, nem sütünk bejglit... És nem untatjuk az olvasóközönséget újonnan beütött filozófikus gondolatainkkal a blogunkon. :)) Na akkor most én mégis megteszem...
Méghozzá a gondolatról magáról lesz szó. Egy jó barátommal nemrégiben azt mondta, hogy szerinte az érzések és a gondolatok elkülöníthető dolgok. Szerinte igazi, mély gondolatai csak az okosabb embereknek lehetnek, viszont heves érzelmei, érzései bárkinek lehetnek értelmi szinttől függetlenül. Magyarra lefordítva egy buta csaj ugyanannyira, ha nem jobban, lehet szerelmes, mint egy okos lány. Mondjuk én eddig azt gondoltam, hogy az érzés és a gondolat szimbiozisban élnek, elválaszthatatlanok egymástól és az egyik a másikból fakad. De mondjuk ebben is van logika.
De amire az utóbbi napok tanítottak az a következő.. Ha azt akarod, hogy valaki nagyon erősen és hosszútávon szenvedjen, elég egy kellemetlen, kicsit kideríthetetlen, félig titkos, félig bántó, nyugtalanító gondolatot elültetni a fejében. A gondolat asszem az az egyetlen dolog amely, hogyha minél jobban próbálod kiirtani, annál jobban szerteágaztatja benned gyökereit, és kapaszkodik, csimpaszkodik, nem hagy nyugodni. Ha nem küldöd el messzire, akkor egyszerűen, csak valahonnan belülről szúr... De nem tűnik el. Üldözheted, elbújhatsz egy bokor mögé, ránthatsz kardot...xd már ha van... de hiába. A gondolat bennünk él. És amint belénk kerül, attól a pillanattól fogva az is jellemez bennünket az is lényünk része lesz. Az érzés azt hiszem csillapítható. Elnyomható. A gondolat ideiglenes csillapítására egy megoldás létezik... Az alkohol. Bár ez hatalmas csapda, mint tudjuk.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése